Tompa Mihály: ŐSZI TÁJNAK...
ŐSZI TÁJNAK...
Őszi tájnak hervadása!
Őszi napfény ragyogása!
Hervadásból, fényből támad
Lelkemen e kedves bánat.
Őszi napfény ragyogása!
Hervadásból, fényből támad
Lelkemen e kedves bánat.
Omlik a lomb, hallgat a dal;
Visszatérek gondolattal
A tavaszra, ... ah de annál
Betegebbnek tetszik a táj!
Visszatérek gondolattal
A tavaszra, ... ah de annál
Betegebbnek tetszik a táj!
Ez a rét volt olyan ékes?
Ez a határ olyan népes?
Ez a halom, völgy és tájék ...
Mintha a sirkertben járnék!
Ez a határ olyan népes?
Ez a halom, völgy és tájék ...
Mintha a sirkertben járnék!
Lemegy a nap nem sokára ...
Haldoklásnak szent országa!
Olyan édes forró vággyal
Ölel téged lelkem által!
Haldoklásnak szent országa!
Olyan édes forró vággyal
Ölel téged lelkem által!
Az elmulás bája rajtad,
Lelkemen vesz mély hatalmat;
S bár meghalni kéne véled:
Mégis, mégis szeretnélek!
Lelkemen vesz mély hatalmat;
S bár meghalni kéne véled:
Mégis, mégis szeretnélek!
Néma a táj, arca sápadt,
Rá derengő napfény árad;
Ah, mi vonzó szép halál van
E mosolygó hervadásban!
Rá derengő napfény árad;
Ah, mi vonzó szép halál van
E mosolygó hervadásban!
Édes terhed, édes álom
Szinte érzem szempillámom;
Hogy lehajtsam, szinte vonja
Fejem a fák hulló lombja.
Szinte érzem szempillámom;
Hogy lehajtsam, szinte vonja
Fejem a fák hulló lombja.
A fák lombja csendesen hull! ...
Nem küzdéstül, fájdalomtul;
Itt a végharc ösmeretlen:
Lehet-e meghalni szebben ...?!
Nem küzdéstül, fájdalomtul;
Itt a végharc ösmeretlen:
Lehet-e meghalni szebben ...?!
* A verset az 1854-i kiadásban a következő versszak fejezte be:
Nem ilyen az ember élte!
Ah csak annak volna vége:
Őszi napfény ragyogása,
Őszi tájnak hervadása!*
Ah csak annak volna vége:
Őszi napfény ragyogása,
Őszi tájnak hervadása!*
