Tompa Mihály: NYÁRBAN.
Kalászfővel a barázda:
Meg is zendül ott maholnap
Éneke az aratóknak.
Várjatok még, hadd viselje |
A jó föld a koronát; |
Melyet ugy is munkadíjúl |
Az embernek odaád. |
Szőlőfának levelétűl;
Telik szemje drága nedvvel,
Melyet a szív óhajt, kedvel.
Bő szüret lesz, széled a bú ... |
A borsajtó csikorog; |
Harsány zajtól riadoznak |
A tetők, a hegysorok. |
Légy okos, hiv sáfár benne!
Hordd be kévéd, töltsd meg a csűrt,
Uj borod uj tömlőbe szűrd!
Balgatag, ki többre vágyik, |
Mikor napról napra van; |
Övéinek mikor élhet |
Békességben, boldogan! |
Asztalod teritve lássák;
Hozz fel ót, és hozz fel újat,
Jó, ha a szív felvidúlhat!
Mikor ugy el van borulva, |
Mikor rajta annyi seb ... |
Nyájas órák örömében |
Bája gyógyul s csendesebb! |
Elkésett a szerencsétlen!
Nyomor, éhség gyötri, - fázik ...
Alig érhet már a házig;
Küszöbödnél, köntöséről |
Rázogatván a havat: |
Ha félénken bekopogtat, |
Nyájasan mondd, hogy: szabad! |
Mig ki-enged teste, lelke ...
Bizalomra, szóra nyerd meg,
S ha elaludt már a gyermek,
Sebhelyét mutatva, - s híven |
Beszélvén sok bősz csatát: |
Szeld meg neki kenyeredet, |
S töltsed színig poharát! |