Tóth Árpád: EGY EBRŐL...
EGY EBRŐL...
Egy eb lohol az utcán, mért látom most meg ezt?
És mért tűnődöm el kósza és csapzott sorsán?
Hisz reszket a világ, és forró vért ereszt
Miriád seb... Egy eb lohol az utca sarkán...
És mért tűnődöm el kósza és csapzott sorsán?
Hisz reszket a világ, és forró vért ereszt
Miriád seb... Egy eb lohol az utca sarkán...
Mily hang halt meg, mely valaha dalolt?
És ez az éhes és rettentő, sárga ebszem
A véghetetlen hűség szelíd, szép tükre volt,
Mért kell, hogy minden szépség odavesszen?...
És ez az éhes és rettentő, sárga ebszem
A véghetetlen hűség szelíd, szép tükre volt,
Mért kell, hogy minden szépség odavesszen?...
Nem gondolok többé reá ..... igyekszem...
De...
Ó, sárga, iszonyú, züllött, bús, árva ebszem...
De...
Ó, sárga, iszonyú, züllött, bús, árva ebszem...
1917
