Tóth Árpád: TÖRMELÉKEK
TÖRMELÉKEK
Ó, lélek, vesd le szivárványzekéd,
Való rögök közt hajtsd nehéz ekéd...
Való rögök közt hajtsd nehéz ekéd...
| * |
Te érted, mondd, te érted? Gyenge, zöld
Vállával a kövek közé feszül
A zsenge fű, s mint egy smaragd sohaj
A napba reszket és...
Vállával a kövek közé feszül
A zsenge fű, s mint egy smaragd sohaj
A napba reszket és...
| * |
Mint ezüst húron vont könnyű vonó
Szédítni tud, ha nézed: fel-le sétál...
Szédítni tud, ha nézed: fel-le sétál...
| * |
Ó, szomorúság minden hegedűi...
| * |
Ma délután: séta a temetőben -
Ültem estig aztán egy padon -
És az este feketén, vakon -
A világ egy roppant ravatal -
És a nap, mely messze leesik -
Mint egy nagy véres göröngy -
Melyet egy roppant koporsóra vetnek -
Ültem estig aztán egy padon -
És az este feketén, vakon -
A világ egy roppant ravatal -
És a nap, mely messze leesik -
Mint egy nagy véres göröngy -
Melyet egy roppant koporsóra vetnek -
| * |
Ó, asszonyom, ma, hallga,
A trubadur, a balga...
...karja kitárván
rózsaszín szivárvány
A trubadur, a balga...
...karja kitárván
rózsaszín szivárvány
| * |
Életem emlékedtől fűszeres,
Mint ha alkony arany fáklyái égnek,
Bús illatoktól a setétedő lég...
Mint ha alkony arany fáklyái égnek,
Bús illatoktól a setétedő lég...
| * |
Ti mind ilyenek vagytok: kecsesek és mosolygók,
Gyönyörű kezetek, édes, simogató,
.................. a bánatot eloldók .....
Gyönyörű kezetek, édes, simogató,
.................. a bánatot eloldók .....
| * |
Szemeidet nem értem: oly fénylők és mosolygók,
Mélyükbe mégis titkon bánat temetkezett,
S becézni leng alá halk és keskeny kezed,
S mégis velük szivemben...
Mélyükbe mégis titkon bánat temetkezett,
S becézni leng alá halk és keskeny kezed,
S mégis velük szivemben...
| * |
Dalol a patak a néma füzeknek,
Néma szívemnek dalol a világ,
De örök dala...
S ők mozdulatlan búval állanak...
Néma szívemnek dalol a világ,
De örök dala...
S ők mozdulatlan búval állanak...
| * |
Ó, múló, múló, züllő életem,
Ó, csillogó és pengő nyári percek
Mint édes szopránt búgó, méla tercek,
Merengésem bánatosan kisér.
Hajam szála közt már akad fehér...
Ó, csillogó és pengő nyári percek
Mint édes szopránt búgó, méla tercek,
Merengésem bánatosan kisér.
Hajam szála közt már akad fehér...
| * |
A balkonrácsra könyökölve, én
Jöttödre vártam, enyhe égi fény,
Felettem borús, jégkristály szinek...
Folyt át a magas égnek messzi mélye,
Halkan nyújtózva csillant fel a tó,
Olvadt gyöngyök vagy tán a felhők könnye?...
Jöttödre vártam, enyhe égi fény,
Felettem borús, jégkristály szinek...
Folyt át a magas égnek messzi mélye,
Halkan nyújtózva csillant fel a tó,
Olvadt gyöngyök vagy tán a felhők könnye?...
| * |
Fényes szemét, mely égi csillagok
Testvére volt, izzó vassal kitolták...
................ egy vérszínű mén
És nyargal véle már négy hosszú éve
...................... sistereg,
És elhagyták őt minden istenek.
Testvére volt, izzó vassal kitolták...
................ egy vérszínű mén
És nyargal véle már négy hosszú éve
...................... sistereg,
És elhagyták őt minden istenek.
| * |
Már kettőzted az ifjui évek csengetyü-számát,
Fődön az őszi ezüst hordta arany koszorúd...
S hordta a gyászt is, a bús feketét, a fekete tenger,
Tükrözvén alakod, mély tükör és szomorú...
S este ha szállt és szálltak a tájra csendben az árnyak,
Mint alsó galyakon reszket az árva levél...
Fődön az őszi ezüst hordta arany koszorúd...
S hordta a gyászt is, a bús feketét, a fekete tenger,
Tükrözvén alakod, mély tükör és szomorú...
S este ha szállt és szálltak a tájra csendben az árnyak,
Mint alsó galyakon reszket az árva levél...
| * |
Mint a nyugodt láng sárga karéja, ha nyitva az ablak,
Reszket a hűs levegőn, s kék szinü lesz, halavány...
Reszket a hűs levegőn, s kék szinü lesz, halavány...
1917
