Tóth Árpád: A HOLDKÓROS APRÓD TÖRTÉNETE
- Mondják - veszélyes és hamis,
Hadd mondok erről egy mosolygó,
Csiklandó mókát magam is!
Romantikus vizére ring, -
Sok furcsa módi járta akkor:
Acélból volt a férfi-ing...
Sok titkát, bájos holmikat,
Miket ma csipkékkel himeznek,
Vas-öv pótolta és - lakat!
Élt egy kedves, nyulánk legény,
Legnyalkább az apródi sorban,
De jaj, beteg vala szegény!
Az alabárdos bakterek,
Hogy egyre a kastélyerkélyre
Mászkál szegény kóros gyerek!
S majd szétzúzta a meredély,
De a fiúnak rneg se kottyant,
Megint mászott, ha jött az éj...
S tűnődtek, ez hogy is lehet?
És lévén tudományuk jó sok,
Meg is fejték az esetet.
Mert bölcsességgel tele volt:
Azért megy az apród a falra,
Mert vonzza őt a tele hold...
E döntés... csak baj vala még,
Hogy a fiú akkor is kúszott,
Ha nem volt holdas fent az ég!
És aludni se hagyta őt,
S fejét, amely főtt, egyre törte,
És amíg törte, egyre főtt...
Amint szemét felemelé,
Ime pont a fiúra látott:
Mászott javában fölfelé!
Egy lánynak ívelt termete,
Ő volt! A várúr szőke, molett
Ringó csípőjű gyermeke!
Sejtelmesen vonzó, kerek,
Hogy majdnem a bölcs kerti néző
Is kúszott már, mint a gyerek!
Hát mégis csak hold-kórja volt!
Mert nem fontos, hogy pont az égen
Kerestessék - a teli hold!