Tóth Árpád: EGY MOZDULAT
Az "örök" szerelemből, lásd, ez a rongy maradt,
E kéjes mozdulat, mellyel a poharat,
Az édes poharat bús számhoz közelítem.
Szerelmem ügyeskedte, mohó és mégis félénk
Szerelmem - ó, e részeg percben is érzem én még;
A kedvesem kezét emeltem ily szelíden...
Mit görbülsz ajkamig ily sunyin a pohárral?
Fáradt, rekedt torkomba most ürmöt öntenél...
A pallóhoz! mi gondod a sok nyomoru vággyal,
Mely a szivembe rothadt, és mérgez, bár nem él...