Tóth Árpád: KARTHÁGÓ KÖVEIN
KARTHÁGÓ KÖVEIN
Süttetném még magam erővel
A sugaras déli verővel,
Míg fennjár még napom,
Maholnap úgyis este lesz már,
Fájó szellőkre lengedez már
Legényes, víg, pántlikás kalapom.
A sugaras déli verővel,
Míg fennjár még napom,
Maholnap úgyis este lesz már,
Fájó szellőkre lengedez már
Legényes, víg, pántlikás kalapom.
Jó volna még magasra hágni,
A kalapot szemembe vágni,
Azért is, élni még!
Lenni még egyszer fiatalnak,
Nem fordulni még be a falnak
S nem szólni bölcsen és gyáván: elég!
A kalapot szemembe vágni,
Azért is, élni még!
Lenni még egyszer fiatalnak,
Nem fordulni még be a falnak
S nem szólni bölcsen és gyáván: elég!
De már nincs kedv, perelni jussom,
Csak még a szép búcsúra jusson
Egy kis szelíd idő -
Vagyok, mint hajszolt, árva dúvad,
Kit ketrecén juházni búvat
Vasbotjával a zord szeliditő.
Csak még a szép búcsúra jusson
Egy kis szelíd idő -
Vagyok, mint hajszolt, árva dúvad,
Kit ketrecén juházni búvat
Vasbotjával a zord szeliditő.
Legyőztek, csönd vagyok s alázat,
Régi, vad szívem sohse lázad,
Már unja a tusát;
Ez a rend: Máriusz kivénül,
És búsan Karthágó kövén ül -
Ó, dőlt Karthágóm, édes ifjuság! -
Régi, vad szívem sohse lázad,
Már unja a tusát;
Ez a rend: Máriusz kivénül,
És búsan Karthágó kövén ül -
Ó, dőlt Karthágóm, édes ifjuság! -
Nem kérdem, sok vágyam mivé lett:
Hisz ez a bolond földi élet
Csak ritkán sikerül;
A lélek drága, furcsa, kényes
Tallérja ritkán marad fényes,
Ahogy az Úr kezéből kikerül.
Hisz ez a bolond földi élet
Csak ritkán sikerül;
A lélek drága, furcsa, kényes
Tallérja ritkán marad fényes,
Ahogy az Úr kezéből kikerül.
Tán önhibám e félszeg élet;
Legyen irgalmas az itélet,
Ahol eldöntik ezt;
És boldogabb harc fiatalja
Szálljon nyomomban diadalra,
S felejtsen el, míg friss dalába kezd!
Legyen irgalmas az itélet,
Ahol eldöntik ezt;
És boldogabb harc fiatalja
Szálljon nyomomban diadalra,
S felejtsen el, míg friss dalába kezd!
1924
