Tóth Árpád: A MEGBÁNTOTT HOLDVILÁG
Kék honod magasán, ahol fénylő szeráj
Kisér, a csillagok, a cifra, dús uszály,
Én régi Cynthiám, lámpása a világnak,
Ahol zománcosan szunnyad az üde száj?
Vagy költőhomlokot? mely versre dőlve fáj?
Vagy száraz fű alatt a párzó viperákat?
Most is, mint hajdanán, estétől reggelig
Szívnád Endymion elaggot bájú csókját?
Tükre fölé hajol, bár lomha évek nyomják,
S mely téged szoptatott, keblét kendőzgeti."