Tóth Árpád: A VÉRKÚT
Mint bő kút csobog el, mely zokogva zenél.
Hallom, hogy lejt az ár, hosszú morajjal esve,
S a sebet nem lelem, ujjam bárhogy keresse.
Tócsás szigetje lesz a járda és a tér,
Minden szomjúhozó torkán kéjt adva pezsg le,
És a természetet átfesti víg veresre.
Álmot, egy napra csak, amíg tompulna kínom:
De bortól lesz a szem éles, a fül meg fínom!
De hajh, a szerelem tűvel szórt matracom csak,
Hogy inni vért a vad lányoknak újra ontsak!