Tóth Árpád: AZ ÉRZÉKENY ZSENGE
AZ ÉRZÉKENY ZSENGE
Percy Bysshe Shelley
Egy kertben egy Érzékeny Zsenge nőtt,
Ezüst harmat vizével friss szél itatta őt,
S az ifju fénybe lágy legyezőt tárt ő,
S az éj csókjára szűzi kelyhet zárt ő.
Ezüst harmat vizével friss szél itatta őt,
S az ifju fénybe lágy legyezőt tárt ő,
S az éj csókjára szűzi kelyhet zárt ő.
És lebegett a drága Kikelet
Tüzes szentlélekül a kert felett,
S füve s virága föld sötét ölének
A téli csöndből reszketőn kelének.
Tüzes szentlélekül a kert felett,
S füve s virága föld sötét ölének
A téli csöndből reszketőn kelének.
A legbizsergőbb drága kéjt azonban
Ő érezé kerten, mezőn, vadonban:
A dél tüzén gyúl így a nászra gyenge
Őz, mint ez az árva Érzékeny Zsenge...
Ő érezé kerten, mezőn, vadonban:
A dél tüzén gyúl így a nászra gyenge
Őz, mint ez az árva Érzékeny Zsenge...
Már hóvirág s ibolya kedvesen
Kibúttak, langy esőtől nedvesen,
És sóhajuk s szaga a rét füvének
Keverve szállt, mint zeneszó meg ének.
Kibúttak, langy esőtől nedvesen,
És sóhajuk s szaga a rét füvének
Keverve szállt, mint zeneszó meg ének.
S szines kökörcsin s nyalka tulipán,
Szépséges nárcisz is jött azután,
Ki rezge képét víztükörbe nézi,
Míg édes arcát hervadttá igézi.
Szépséges nárcisz is jött azután,
Ki rezge képét víztükörbe nézi,
Míg édes arcát hervadttá igézi.
S a gyöngyvirág is, mint egy hableány,
Nyílt ifjú bájjal s oly sápadt-buján,
Hogy fénye, úgy tetszék, átsütve rezdül
A levelek szelíd zöldjén keresztül.
Nyílt ifjú bájjal s oly sápadt-buján,
Hogy fénye, úgy tetszék, átsütve rezdül
A levelek szelíd zöldjén keresztül.
És kezdett apró sok jácint-harang
Kék és fehér s bíbor zenét, s e hang
Oly ájult halkan s lágyan szólt a szélbe,
Hogy aki hallgatta, illatnak vélte.
Kék és fehér s bíbor zenét, s e hang
Oly ájult halkan s lágyan szólt a szélbe,
Hogy aki hallgatta, illatnak vélte.
S a rózsa, mint tündér, ki habba lép,
Kibontá rejtett, meleg kebelét,
S míg hulló szirmát anda szellő várta,
Szépsége leglelkét vágyón kitárta.
Kibontá rejtett, meleg kebelét,
S míg hulló szirmát anda szellő várta,
Szépsége leglelkét vágyón kitárta.
S a pálcás liliom, mint víg menád,
Fölnyújtá holdfény-szín billikomát,
Míg csillagforma, sárga szeme égve
Hűs harmatcsöppön át nézett a csöndes égre.
Fölnyújtá holdfény-szín billikomát,
Míg csillagforma, sárga szeme égve
Hűs harmatcsöppön át nézett a csöndes égre.
S lágy jázmin s tuba-rózsák édes éke,
Minden virágok legfőbb édessége,
S valahány égtáj bimbós kincse mind
Virult a kertben szűz kedve szerint.
Minden virágok legfőbb édessége,
S valahány égtáj bimbós kincse mind
Virult a kertben szűz kedve szerint.
S az állhatatlan lejtésü folyóra
Kusza lombok íveltek ráhajolva,
Arany s zöld fénnyel reszkető eget
Sejtetve a sok tarka ág megett.
Kusza lombok íveltek ráhajolva,
Arany s zöld fénnyel reszkető eget
Sejtetve a sok tarka ág megett.
S a rejtett tükrön tavirózsa ringott,
S más vízi szirmok halk csillaga ingott,
Amíg körültük mélább s lassudabb
Tánccal villant az édes, lassu hab.
S más vízi szirmok halk csillaga ingott,
Amíg körültük mélább s lassudabb
Tánccal villant az édes, lassu hab.
És pázsitos, mohás, kanyargó útak
A kert sürűjén erre-arra búttak:
Egyik a napra s szélre kiszaladt,
Másik eltűnt a bimbós fák alatt,
A kert sürűjén erre-arra búttak:
Egyik a napra s szélre kiszaladt,
Másik eltűnt a bimbós fák alatt,
S köztük százszorszép s csengetyűvirág
Nyílt, mint tündéri asphodél-világ,
Szirmocskák, hulló nappal hullni rezgék,
Fehér, bibor, kék sátorú ereszkék,
Melyek a fénybogárt éjjelre beereszték.
Nyílt, mint tündéri asphodél-világ,
Szirmocskák, hulló nappal hullni rezgék,
Fehér, bibor, kék sátorú ereszkék,
Melyek a fénybogárt éjjelre beereszték.
S ez ártatlan édenben a remek
Szirmok (mint ébredő gyermekszemek,
Ha tükrük az anya dalától fényes,
Melytől elébb alunni, aztán ébredni édes),
Szirmok (mint ébredő gyermekszemek,
Ha tükrük az anya dalától fényes,
Melytől elébb alunni, aztán ébredni édes),
Azt várták mind, hogy enyhe szél legyintse
Keblük, s kigyúltak, mint a bánya kincse,
Ha lámpa süt rá, s égig fölnevettek
S a nap szelíd tüzéből víg részt versengve vettek.
Keblük, s kigyúltak, mint a bánya kincse,
Ha lámpa süt rá, s égig fölnevettek
S a nap szelíd tüzéből víg részt versengve vettek.
Mert mindegyiken végig illana
Szomszédja fénye s forró illata,
Mint ifjú szeretők, ha zsenge kéj hetében
Pihegnek, és remegnek egymás lehelletében.
Szomszédja fénye s forró illata,
Mint ifjú szeretők, ha zsenge kéj hetében
Pihegnek, és remegnek egymás lehelletében.
S az Érzékeny Zsenge, bár nem tudott
A kéjből, mely hegyétől gyökeréig futott,
Sokat visszafizetni - minden társánál jobban
Vágyódott adni, adni, szeretni csak, azonban
A kéjből, mely hegyétől gyökeréig futott,
Sokat visszafizetni - minden társánál jobban
Vágyódott adni, adni, szeretni csak, azonban
Ez az Érzékeny Zsenge nem volt fényes virág,
Nem szülték illat- és fény-áldotta csirák;
Ám ez a Szerelem: kitárta telt szivét,
S bár nem volt szép, mohón imádta, ami szép.
Nem szülték illat- és fény-áldotta csirák;
Ám ez a Szerelem: kitárta telt szivét,
S bár nem volt szép, mohón imádta, ami szép.
S a könnyű szél, mely felverte a berket,
Míg szárnyáról susogó zene pergett,
S a virágcsillagok villámló sugara,
Mely színeket sodor a szirmokról tova,
Míg szárnyáról susogó zene pergett,
S a virágcsillagok villámló sugara,
Mely színeket sodor a szirmokról tova,
S a pelyhes potrohú, sürgő rovarsereg,
Mely mint arany hajócskák napfényes tengerek
Vizén, úgy leng, s viszen fény- és illattehert,
Míg lenn zöld fű remeg, és örvénylik a kert,
Mely mint arany hajócskák napfényes tengerek
Vizén, úgy leng, s viszen fény- és illattehert,
Míg lenn zöld fű remeg, és örvénylik a kert,
S a harmatpára, mely láthatlan füstöl
A napban felparázsló sok apró szirom-üstből,
S mint halk szellem-lepel leng a szférák felé,
Mint felleg, melynek öblét édes zamat telé,
A napban felparázsló sok apró szirom-üstből,
S mint halk szellem-lepel leng a szférák felé,
Mint felleg, melynek öblét édes zamat telé,
S a sűrű és gomolygó déli pára,
Mely tengerként dagad a forró tájra,
S benne minden hang s illat s ragyogás
Eggyé torlik, mint úszó, kusza sás,
Mely tengerként dagad a forró tájra,
S benne minden hang s illat s ragyogás
Eggyé torlik, mint úszó, kusza sás,
Ez mind, mint angyalbájú szolgakör
Lengé körül a Zsengét, száz gyönyör,
Míg lassú órák lomhán tűnve keltek,
Mint méla égen a szélcsendi felleg.
Lengé körül a Zsengét, száz gyönyör,
Míg lassú órák lomhán tűnve keltek,
Mint méla égen a szélcsendi felleg.
S ha szállt az est az égi tereken,
S a föld csak nyugalom volt s szerelem
S nem izzott úgy már, ám mélyült a kéj,
A fény fátylát levetkezvén az éj -,
S a föld csak nyugalom volt s szerelem
S nem izzott úgy már, ám mélyült a kéj,
A fény fátylát levetkezvén az éj -,
S vadat s madárt s rovart altatni már
Tengerként ringott néma álom-ár,
Amelynek fenekén, mint lágy homok
Pihent az öntudat, s nem tépték fel nyomok -
Tengerként ringott néma álom-ár,
Amelynek fenekén, mint lágy homok
Pihent az öntudat, s nem tépték fel nyomok -
(Csak éppen a csalogány édes kedve
Zengett az éjben, egyre édesedve,
S az égi dalból pár tépett ütem
A Zsenge álmait átszőtte szeliden.)
Zengett az éjben, egyre édesedve,
S az égi dalból pár tépett ütem
A Zsenge álmait átszőtte szeliden.)
Ott az Érzékeny Zsenge legelébb
Áhítozá a béke kebelét,
Törékeny kedvenc, fáradt kis gyerek,
Aki örömbe lankadt, s míg halk homály pereg,
Megbú az Éj ölén, s ringván elszendereg.
Áhítozá a béke kebelét,
Törékeny kedvenc, fáradt kis gyerek,
Aki örömbe lankadt, s míg halk homály pereg,
Megbú az Éj ölén, s ringván elszendereg.
