Tóth Árpád: AZ UTAZÁS
AZ UTAZÁS
Maxime du Camp-nak
Charles Baudelaire
1
A kisdiák mereng mappán és tarka képen,
S a Mindenség neki, mint lelke éhe, tág.
Óh, mily nagy is a föld a lámpák fénykörében,
S ha már emlékezünk, mily kicsiny a világ!
S a Mindenség neki, mint lelke éhe, tág.
Óh, mily nagy is a föld a lámpák fénykörében,
S ha már emlékezünk, mily kicsiny a világ!
Egy reggel indulunk, és velőnk teli tűzzel,
És fájó dac dagaszt, s keserü vágy izen,
Megyünk, s a kósza kedv táncos habokra űz el,
Ringatva végtelen lelkünk véges vizen.
És fájó dac dagaszt, s keserü vágy izen,
Megyünk, s a kósza kedv táncos habokra űz el,
Ringatva végtelen lelkünk véges vizen.
Van, akit futni készt megútált hona szennye,
Van, kit bölcsője zord titka űz, s van olyan,
Ki csillagot figyelt, s behullt egy női szembe,
S most vészes illatú Circéjétől rohan;
Van, kit bölcsője zord titka űz, s van olyan,
Ki csillagot figyelt, s behullt egy női szembe,
S most vészes illatú Circéjétől rohan;
Hogy ne büvölje őt állattá a boszorkány,
Fut és teret iszik, fényt és égi parázst,
Húsába jég harap, s a réz nap, rája forrván,
Lassan lemossa majd arcán a csókmarást.
Fut és teret iszik, fényt és égi parázst,
Húsába jég harap, s a réz nap, rája forrván,
Lassan lemossa majd arcán a csókmarást.
De igaz utazók azok csupán, kik mennek,
Hogy menjenek, s szivük mint léggömb ring odább,
Kik bolygó végzetük sodrától nem pihennek,
S ezt hajtják egyre csak, nem tudva mért: Tovább!
Hogy menjenek, s szivük mint léggömb ring odább,
Kik bolygó végzetük sodrától nem pihennek,
S ezt hajtják egyre csak, nem tudva mért: Tovább!
Kikben száz alakot, mint a felhők szeszélye,
Ölt a vágy, s mint ujonc harcost ágyúk heve,
Vonz új és változó, titkos kéjek veszélye,
Miknek még emberi nyelven nem volt neve!
Ölt a vágy, s mint ujonc harcost ágyúk heve,
Vonz új és változó, titkos kéjek veszélye,
Miknek még emberi nyelven nem volt neve!
2
S mi csak forgunk, iszony! és ugrunk, meggyötörve,
Mint pörgettyük s golyók - álmunkban is igáz
A vad kiváncsiság, mint zord Angyal, ki körbe
A vágtató Napok csóváival csigáz.
Mint pörgettyük s golyók - álmunkban is igáz
A vad kiváncsiság, mint zord Angyal, ki körbe
A vágtató Napok csóváival csigáz.
Furcsa sors a miénk: a Cél, míg űzzük, illan,
S mindegy, hová libeg, hisz úgy sincsen sehol!
De az Ember elé remény reményre csillan,
S pihenést úgy keres, hogy őrültként lohol.
S mindegy, hová libeg, hisz úgy sincsen sehol!
De az Ember elé remény reményre csillan,
S pihenést úgy keres, hogy őrültként lohol.
Nagy, három-árbocos lelkünk Ikáriába
Vágyik, s fedélzetén hang zengül: "Part!" - s a hírt
A kosárból a hang bolond hévvel kiáltja:
"Üdv... hírnév!... szerelem!"... - s fúj, poklok, itt a szirt!
Vágyik, s fedélzetén hang zengül: "Part!" - s a hírt
A kosárból a hang bolond hévvel kiáltja:
"Üdv... hírnév!... szerelem!"... - s fúj, poklok, itt a szirt!
Mert minden part, melyet jelent az őr, ki fent ül,
Ma még Arany-Sziget, Jósors-igérte táj,
Felé a Képzelet dús orgiákra lendül,
De csak zátonyra lát, ha pirkad a homály.
Ma még Arany-Sziget, Jósors-igérte táj,
Felé a Képzelet dús orgiákra lendül,
De csak zátonyra lát, ha pirkad a homály.
Ó, tündéri hazák szegény, bús őr-hajósa!
Verjük bilincsbe őt, vagy vessük vízbe tán?
Csak sír, Amérikák hibbant mámoru jósa,
És sósabb ár tolong a délibáb nyomán.
Verjük bilincsbe őt, vagy vessük vízbe tán?
Csak sír, Amérikák hibbant mámoru jósa,
És sósabb ár tolong a délibáb nyomán.
Így a vén vándor is, míg lába szennybe bágyad,
Még légbe szimatol, és szeme hályoga
Édent sejt arra is és csábos Cápuákat,
Hol rossz gyertyán dereng vak viskók vályoga.
Még légbe szimatol, és szeme hályoga
Édent sejt arra is és csábos Cápuákat,
Hol rossz gyertyán dereng vak viskók vályoga.
3
Ti csodás utasok! hadd olvasunk ma drága
Meséket szemetek tengermélyeiben!
Nyíljon emléketek kincses ládája tágra,
Hol csupa éther- és csillag-ékszer pihen.
Meséket szemetek tengermélyeiben!
Nyíljon emléketek kincses ládája tágra,
Hol csupa éther- és csillag-ékszer pihen.
Bár gőz s vitorla nincs, utatok láza rázzon!
Rablelkünket tovább ne búsítsa retesz,
Dús rajzot fessetek, s lelkünk feszül, mint vászon,
Mit emlékeitek látköre keretez.
Rablelkünket tovább ne búsítsa retesz,
Dús rajzot fessetek, s lelkünk feszül, mint vászon,
Mit emlékeitek látköre keretez.
Mi mindent láttatok?
4
"Láttunk csillagvilágot,
Hullámokat, sivó homok síkságait,
S bár váratlan veszély sokszor vad szirtre vágott,
Úntuk gyakran magunk, úntuk, akárcsak itt.
Hullámokat, sivó homok síkságait,
S bár váratlan veszély sokszor vad szirtre vágott,
Úntuk gyakran magunk, úntuk, akárcsak itt.
A nap dicső tüze a lila óceánon
S dicsőült városok a húnyó nap tüzén,
Felgyújtották szivünk, hogy elmerülni vágyjon
Vad láza, hol felé hívón zendül a fény.
S dicsőült városok a húnyó nap tüzén,
Felgyújtották szivünk, hogy elmerülni vágyjon
Vad láza, hol felé hívón zendül a fény.
Láttunk dús tájakat, városok gazdag ormát,
De nem vonzottak úgy, olyan rejtelmesen,
Mint azok, miket a felhők szeszélye formált,
És vágyunk egyre nőtt, tovább, sejtelmesen!
De nem vonzottak úgy, olyan rejtelmesen,
Mint azok, miket a felhők szeszélye formált,
És vágyunk egyre nőtt, tovább, sejtelmesen!
- A kéj nyomán a vágy csak kínzóbb és erősebb,
Óh, Vágy, vénhedt fa te, csak trágyád a gyönyör,
S míg egyre vastagabb kérgű lesz ősi törzsed,
Ágad a nap felé még közelebbre tör!
Óh, Vágy, vénhedt fa te, csak trágyád a gyönyör,
S míg egyre vastagabb kérgű lesz ősi törzsed,
Ágad a nap felé még közelebbre tör!
Meddig nőssz, szörnyü fa? sudárod buja kedve
Ciprusnál szökkenőbb? - De mégis, gyűlt a kép,
Sok gondos rajz, mohó, nagy képeskönyvetekbe,
Fivérek, akiket vonz minden messzi szép!
Ciprusnál szökkenőbb? - De mégis, gyűlt a kép,
Sok gondos rajz, mohó, nagy képeskönyvetekbe,
Fivérek, akiket vonz minden messzi szép!
Köszöntöttünk ezer ormányosan iromba
Bálványt és trónt, amely ékszertömbként ragyog,
Sok remek palotát, hol a tündéri pompa
Bús vággyal rontaná minden bankárotok;
Bálványt és trónt, amely ékszertömbként ragyog,
Sok remek palotát, hol a tündéri pompa
Bús vággyal rontaná minden bankárotok;
Ruhákat, melyeket látni is mámorító,
Nőket, kiknek fogán s körmén kármin a lakk,
Tudós bűvészt, kihez hizelgőn kúsz a kígyó"...
Nőket, kiknek fogán s körmén kármin a lakk,
Tudós bűvészt, kihez hizelgőn kúsz a kígyó"...
5
S tovább, mit még? tovább!
6
"Ó, gyermeki agyak!
Hogy ne feledjük el a legfontosabb dolgot,
Mely keresetlen is mindig szemünkbe tűnt,
Míg lábunk a komor lépcsőn fel és le bolygott,
Láttuk az örökös, unott látványt, a Bűnt:
Mely keresetlen is mindig szemünkbe tűnt,
Míg lábunk a komor lépcsőn fel és le bolygott,
Láttuk az örökös, unott látványt, a Bűnt:
A nőt, hogy buta és silány rabszolga-gőggel
Mint imádja magát, gúny- és csömörtelen,
S a férfit, hogy vad és falánk kényúr a nőkkel,
Bár rabok rabja, és a szenny közt förtelem;
Mint imádja magát, gúny- és csömörtelen,
S a férfit, hogy vad és falánk kényúr a nőkkel,
Bár rabok rabja, és a szenny közt förtelem;
Hóhért, ki édeleg, mártírt, ki könnyet ont, és
Ünnepet, melyet a vér szaga fűszerez;
Zsarnokot, kit kiélt ronccsá hatalma ront, és
Népet, melynek gyönyört szégyenkorbács szerez;
Ünnepet, melyet a vér szaga fűszerez;
Zsarnokot, kit kiélt ronccsá hatalma ront, és
Népet, melynek gyönyört szégyenkorbács szerez;
Láttunk nem egy hitet, hasonlót a miénkhez,
Egekre kúszni bús ostromra; szenteket,
Kik, mint puhult inyenc, ha dunnás ágyat élvez,
Kéjül keresik a szőr-övet és szeget;
Egekre kúszni bús ostromra; szenteket,
Kik, mint puhult inyenc, ha dunnás ágyat élvez,
Kéjül keresik a szőr-övet és szeget;
Láttuk, hogyan fecseg az ész ittas bolondja,
Az Emberfaj, amely máig sem változott,
Duhaj, agóniás dühhel istenre rontva:-
"Én másom, mesterem, ó, légy megátkozott!"
Az Emberfaj, amely máig sem változott,
Duhaj, agóniás dühhel istenre rontva:-
"Én másom, mesterem, ó, légy megátkozott!"
S láttunk bölcsebbeket. Téboly merész csapatját,
Kik futják ezt a nyájt, hol Végzet a karám,
S maguk az Ópium roppant ölébe adják!-
Ez az örök körút a földgömb szűk porán..."
Kik futják ezt a nyájt, hol Végzet a karám,
S maguk az Ópium roppant ölébe adják!-
Ez az örök körút a földgömb szűk porán..."
7
Hej, fanyar lecke ez, leckéje az utaknak!
Ma, tegnap, holnap és örökre a világ
Egyhangú, kicsi hely, rossz ketrecet mutat csak,
Unalom-sivatag fájó oázisát!
Ma, tegnap, holnap és örökre a világ
Egyhangú, kicsi hely, rossz ketrecet mutat csak,
Unalom-sivatag fájó oázisát!
Menni, maradni jobb? Maradj, ha tudsz te tűrni,
Menj, ha kell. Van, ki fut, és van, ki sutba ül,
S az éber és gonosz ellent le tudja gyűrni,
Az Időt: Jaj, de hány lohol szünetlenül:
Menj, ha kell. Van, ki fut, és van, ki sutba ül,
S az éber és gonosz ellent le tudja gyűrni,
Az Időt: Jaj, de hány lohol szünetlenül:
Bolygó zsidó gyanánt, apostolként rohannak,
Nekik már se vasút, se hajó nem elég
Az átkos Bajvívó elől elfutni! s vannak,
Kik ott vívnak, ahol bölcsőjük a vidék.
Nekik már se vasút, se hajó nem elég
Az átkos Bajvívó elől elfutni! s vannak,
Kik ott vívnak, ahol bölcsőjük a vidék.
Ám ha nyakunkra hág végül a Gladiátor,
Megint remélhetünk, kiáltva: Vár az út!
S mint mikor kínai vizekre vont a bátor
Vágy, s néztük a habot, s a szél hajunkba fútt,
Megint remélhetünk, kiáltva: Vár az út!
S mint mikor kínai vizekre vont a bátor
Vágy, s néztük a habot, s a szél hajunkba fútt,
Megyünk majd: vár reánk az árnyak Óceánja,
S mint ifjú utasé, szivünk friss lesz s vidám.
Hallga! figyeljetek az édes, bús danára,
Ezt zengi: "Erre mind, aki enni kíván
S mint ifjú utasé, szivünk friss lesz s vidám.
Hallga! figyeljetek az édes, bús danára,
Ezt zengi: "Erre mind, aki enni kíván
Lótuszt, mely illatos! Csodák gyümölcsszüretje,
Amelyre szívetek éhes, itt vár csupán,
Jertek, halk s különös mámorral a szivekre
Csak itt vár a soha nem szűnő délután!"
Amelyre szívetek éhes, itt vár csupán,
Jertek, halk s különös mámorral a szivekre
Csak itt vár a soha nem szűnő délután!"
S a kisérteti hang mind ismerősebb s hívebb,
Holt Pyladeseink karja tárul ki ránk,
"Elektrádhoz evezz! itt megfrissűl a szíved!"
Zengi a nő, kinek térdét csókolta szánk.
Holt Pyladeseink karja tárul ki ránk,
"Elektrádhoz evezz! itt megfrissűl a szíved!"
Zengi a nő, kinek térdét csókolta szánk.
8
Halál! vén kapitány! horgonyt fel! itt az óra,
Ó, untat ez a táj! Halál! Fel! Útra már!
Bár várjon tintaszín ég s víz az utazóra,
Tudod, hogy a szivünk mégis csupa sugár!
Ó, untat ez a táj! Halál! Fel! Útra már!
Bár várjon tintaszín ég s víz az utazóra,
Tudod, hogy a szivünk mégis csupa sugár!
Töltsd bőven italod, üdítsen drága mérge!
Így akarunk, amíg agyunk perzselve gyúl,
Örvénybe szállani, mindegy: Pokolba, Égbe,
Csak az Ismeretlen ölén várjon az Új!
Így akarunk, amíg agyunk perzselve gyúl,
Örvénybe szállani, mindegy: Pokolba, Égbe,
Csak az Ismeretlen ölén várjon az Új!
