Tóth Árpád: HALÁLTÁNC
HALÁLTÁNC
Ernest Cristophe-nak
Charles Baudelaire
Büszke, mint aki él, elegáns termetére,
Zsebkendő ékíti, kesztyű és nagy csokor;
Ahogy jár, hanyagul, holmi bizarr ledérre,
Sovány kokottra vall az únt, fanyar modor.
Zsebkendő ékíti, kesztyű és nagy csokor;
Ahogy jár, hanyagul, holmi bizarr ledérre,
Sovány kokottra vall az únt, fanyar modor.
Volt-é már, mint övé, oly karcsú test a bálban?
A túlzó, tág ruha omló, királyi, bő
Redőkkel hull köré, s alul szárazka láb van,
S hegyén sziromszerű, csinos, csokros cipő.
A túlzó, tág ruha omló, királyi, bő
Redőkkel hull köré, s alul szárazka láb van,
S hegyén sziromszerű, csinos, csokros cipő.
A rezge fodrok, a kulcscsont szélére torlón,
Mint felvert, buja hab a szirtfokok alatt,
Védik szemérmesen - ne törjenek vigyorgón
Rejtekükből elő -, a gyászos bájakat.
Mint felvert, buja hab a szirtfokok alatt,
Védik szemérmesen - ne törjenek vigyorgón
Rejtekükből elő -, a gyászos bájakat.
Szeme mélyeiben üresség és homály van,
S a koponyát, melyet ügyes füzér szorít,
Törékeny csigolyák viszik, himbálva lágyan.
- Óh, cifra Semmi, te, kit vad bűbáj borít!
S a koponyát, melyet ügyes füzér szorít,
Törékeny csigolyák viszik, himbálva lágyan.
- Óh, cifra Semmi, te, kit vad bűbáj borít!
Lesznek sokan, akik torzképül magyaráznak,
S nem értik meg, a hús szerelmétől vakok,
Névtelen, elegáns báját a puszta váznak,
De én, nagy Csontalak, hű ínyenced vagyok!
S nem értik meg, a hús szerelmétől vakok,
Névtelen, elegáns báját a puszta váznak,
De én, nagy Csontalak, hű ínyenced vagyok!
Jöttél, hogy bénító grimásszal halni rontsad
Az Élet ünnepét? vagy űz egy régi vágy?
Kéjekkel hiteget egy új boszorkaszombat,
És sarkantyúzni még él bordádba vág?
Az Élet ünnepét? vagy űz egy régi vágy?
Kéjekkel hiteget egy új boszorkaszombat,
És sarkantyúzni még él bordádba vág?
Míg hegedű dalol, és a gyertyák lobognak,
Reméled, hogy konok lidérced szétomol?
S hogy míg az orgiák vad zúgói csobognak,
Megenyhül a szived mélyében gyúlt pokol?
Reméled, hogy konok lidérced szétomol?
S hogy míg az orgiák vad zúgói csobognak,
Megenyhül a szived mélyében gyúlt pokol?
Badarság s ócska bűn apadhatatlan kútja!
Ősrégi fájdalom örök lombikja, te!
Bordáid görbülő rácsa közt ott visz útja
Kígyódnak - látom én -, még éhséggel tele!
Ősrégi fájdalom örök lombikja, te!
Bordáid görbülő rácsa közt ott visz útja
Kígyódnak - látom én -, még éhséggel tele!
Lásd, attól tartok én, hogy gúnyos kelletésed
Méltó táncos szivet találni nem segít;
A halandók az ily tréfát szeretni késnek,
S az Iszony bája csak bátrakat részegít!
Méltó táncos szivet találni nem segít;
A halandók az ily tréfát szeretni késnek,
S az Iszony bája csak bátrakat részegít!
Szörnyű gondolatok bozsognak mély szemedben,
Szédületet lehell örvényük, s fogadom,
A gyáva táncosok rossz ízre émelyedten
Látnak örök mosolyt harminckét fogadon.
Szédületet lehell örvényük, s fogadom,
A gyáva táncosok rossz ízre émelyedten
Látnak örök mosolyt harminckét fogadon.
Mégis, ki az, aki csontvázat nem ölelt még,
S a holt dolgok izét ki nem kóstolta meg?
Mit érnek párfőmök, frakkok vagy drága kelmék?
Téged csak az utál, ki szépként tetszeleg.
S a holt dolgok izét ki nem kóstolta meg?
Mit érnek párfőmök, frakkok vagy drága kelmék?
Téged csak az utál, ki szépként tetszeleg.
Orratlan bajadér, biztos győzelmü vad lyány,
E kényes táncosok hadd hallják hát szavad:
"Kevély cifrák! A sok festék és púder alján
Halálszag bűzlik ám! Ó, pézsmás váz-csapat,
E kényes táncosok hadd hallják hát szavad:
"Kevély cifrák! A sok festék és púder alján
Halálszag bűzlik ám! Ó, pézsmás váz-csapat,
Roncs Antinouszok, kopasz kikent-kifentek,
Sok vánnyadt dandy és nyűtt nőcsábász-tetem,
A halál tánca visz, s tovasodródva mentek
A táj felé, melyet nem ismer senki sem!
Sok vánnyadt dandy és nyűtt nőcsábász-tetem,
A halál tánca visz, s tovasodródva mentek
A táj felé, melyet nem ismer senki sem!
A hűvös Szajnapart s a Gangesz égő tája
Mindegy: a földi nyáj csak ugrál és liheg,
S hogy a plafon likán az Angyal Trombitája,
Mint setét puskacső ásít, nem látja meg.
Mindegy: a földi nyáj csak ugrál és liheg,
S hogy a plafon likán az Angyal Trombitája,
Mint setét puskacső ásít, nem látja meg.
Groteszk emberiség! A Halál is csodálja,
Mily rángó tánc fölé süt mindenütt a nap,
S olykor párfőmösen vegyűl ő is a bálba,
S az őrület közé iróniája csap!"
Mily rángó tánc fölé süt mindenütt a nap,
S olykor párfőmösen vegyűl ő is a bálba,
S az őrület közé iróniája csap!"
