Tóth Árpád: ÓDA EGY GÖRÖG VÁZÁHOZ
ÓDA EGY GÖRÖG VÁZÁHOZ
John Keats
Oh, tűnt derűk arája, íme még
Itt állsz, s dajkál a vén idő s a csend,
S mesélsz: füzérid közt rajzos regék
Lágy dalnál édesebb lejtése leng:
Oh, lombdiszed közt mily legenda él?
Mily istenségek vagy mily emberek?
Árkádia, vagy Tempe-völgy e táj?
Vagy más ég s föld? Kik e vad némberek?
Őrültet űznek? vagy harc sodra kél?
Síp andalog? dob döng? kéj láza fáj?
Itt állsz, s dajkál a vén idő s a csend,
S mesélsz: füzérid közt rajzos regék
Lágy dalnál édesebb lejtése leng:
Oh, lombdiszed közt mily legenda él?
Mily istenségek vagy mily emberek?
Árkádia, vagy Tempe-völgy e táj?
Vagy más ég s föld? Kik e vad némberek?
Őrültet űznek? vagy harc sodra kél?
Síp andalog? dob döng? kéj láza fáj?
Édes a hallott dal, de mit a fül
Meg sem hall, még szebb: halk sipocska, zengd!
Ne testi fülnek! Gyöngyözd remekül
Lelkembe ritmusát, mely csupa csend!
Szép ifju! nótád tündér lomb alatt
Örökre szól, s örök a lomb a fán!
S te, vad szerelmes, kinek ajakad
Bár oly közel, édes célt mégsem ér,
Ne bánd, bár vágyad kéjt hiába kér,
Örök, szép vágy lesz, s nem hervad a lány!
Oh, boldog lombsor, el nem száradó,
Melynek a tavasz búcsút sohsem int,
Meg sem hall, még szebb: halk sipocska, zengd!
Ne testi fülnek! Gyöngyözd remekül
Lelkembe ritmusát, mely csupa csend!
Szép ifju! nótád tündér lomb alatt
Örökre szól, s örök a lomb a fán!
S te, vad szerelmes, kinek ajakad
Bár oly közel, édes célt mégsem ér,
Ne bánd, bár vágyad kéjt hiába kér,
Örök, szép vágy lesz, s nem hervad a lány!
Oh, boldog lombsor, el nem száradó,
Melynek a tavasz búcsút sohsem int,
Oh, boldog pásztor, sohsem fáradó,
Fújván örök sipod szíved szerint,
S óh, százszorosan boldog szerelem,
Örökre hév, s örök örömre kész,
Zsibongó, zsenge vágy: még! egyre még!
- Mily más a bús, halandó gyötrelem,
Melytől a szív megundorul s nehéz,
S a nyelv kiszárad, és a homlok ég...
Fújván örök sipod szíved szerint,
S óh, százszorosan boldog szerelem,
Örökre hév, s örök örömre kész,
Zsibongó, zsenge vágy: még! egyre még!
- Mily más a bús, halandó gyötrelem,
Melytől a szív megundorul s nehéz,
S a nyelv kiszárad, és a homlok ég...
Mily áldozatra gyűl emitt a nép?
A zöld oltár elé szent pap vonat
Szelíd üszőt, amely bődülve lép,
S borítja lágy szőrét virágfonat.
Mily apró város az, mely halk habok
Partján, vagy békés várövű hegyen
Tárt utcákkal e jámborokra vár?
Oh, kicsi város, néped elhagyott,
S közülük hírt regélni nem megyen
Csöndedbe vissza soha senki már...
A zöld oltár elé szent pap vonat
Szelíd üszőt, amely bődülve lép,
S borítja lágy szőrét virágfonat.
Mily apró város az, mely halk habok
Partján, vagy békés várövű hegyen
Tárt utcákkal e jámborokra vár?
Oh, kicsi város, néped elhagyott,
S közülük hírt regélni nem megyen
Csöndedbe vissza soha senki már...
Oh, antik karcsuság, szelíd ivek,
Márványfiúk s lányok kecses köre
Oh, sűrü ágak, eltiport füvek,
Oh, formák csöndje, anda gyönyöre
Az öröklétnek: hűs pásztormese!
Ha rajtunk múlás űli már torát,
Te megmaradsz, s míg új jajokkal ég
Az új kor, nékik is zengsz, hű barát:
"A Szép: igaz, s az Igaz: szép! - sose
Áhítsatok mást, nincs főbb bölcsesség!"
Márványfiúk s lányok kecses köre
Oh, sűrü ágak, eltiport füvek,
Oh, formák csöndje, anda gyönyöre
Az öröklétnek: hűs pásztormese!
Ha rajtunk múlás űli már torát,
Te megmaradsz, s míg új jajokkal ég
Az új kor, nékik is zengsz, hű barát:
"A Szép: igaz, s az Igaz: szép! - sose
Áhítsatok mást, nincs főbb bölcsesség!"
