Tóth Árpád: SZONETT, HELÉNA SZÁMÁRA
SZONETT, HELÉNA SZÁMÁRA
Pierre de Ronsard
Ha már öreg lesz Ön, s este, gyertyája égvén,
Tűz mellett ül, sodorva meg bontva a fonalt,
Dúdolva verseim, mélázón mondja majd:
Ronsard dicsért így egykor, mikor még szép valék én...
Tűz mellett ül, sodorva meg bontva a fonalt,
Dúdolva verseim, mélázón mondja majd:
Ronsard dicsért így egykor, mikor még szép valék én...
S ha hallja ezt cselédje, kit már a munka végén
El-elnyom a buzgóság, s főt bóbiskolva hajt,
Nevemre fölneszel, s Önre áldást sohajt,
Akinek munkálkodtam örökös dicsőségén.
El-elnyom a buzgóság, s főt bóbiskolva hajt,
Nevemre fölneszel, s Önre áldást sohajt,
Akinek munkálkodtam örökös dicsőségén.
Én föld alatt leszek már, s merő árny, csonttalan,
Mirtusok árnya közt nyújtózom gondtalan,
Ön meg anyóka lesz, tűzhelynél görnyedő,
Mirtusok árnya közt nyújtózom gondtalan,
Ön meg anyóka lesz, tűzhelynél görnyedő,
S majd bánja már szerelmem, s lenéző gőgje olvad,-
Óh, higgyen hát nekem, tán késő lesz már holnap,
Éljen, tépje a rózsát, ma még van rá idő!
Óh, higgyen hát nekem, tán késő lesz már holnap,
Éljen, tépje a rózsát, ma még van rá idő!
