Vajda János: László vitéz
A királyi palotában;
Szól a zene, messze harsog,
Közbe-közbe hangos tapsok.
Talán csak nem hadakoznak?
Kedvetölt magyar vitézek
Magyar nőkkel táncra keltek.
Mennyi lehet a csatában!
Ellenséges nép ha látja,
Nem kerül velük csatára.
Kevesebb is elég volna;
De hogy is ne mulatnának:
Semmi baja a hazának!
Oly magas értelmet adnak!
Mennyi a bitang, ki mondja:
Haza az, hol jól van dolga.
Sok a pénzük, jó a boruk;
És isznak gyöngyös pohárból:
Éljen soká Róbert Károly!
Mindenfelé a teremben;
Piros kedv mindenki arcán,
Csak egy aki néma, halvány.
Mi bajod van, édes lányom?
Mire figyelsz, hallgatózol -
A zene oly hangosan szól!" -
Itt alattunk a vár alján,
Fenekén a rút börtönnek -
Nagy nehéz láncok zörögnek.
Utálatos rabláncokban,
Nem tudod-e, hogy jegyesem,
Hogy én csak őt szerethetem?"
Aztán hirtelen elnémul;
Baj esett a palotában,
A legszebb lyány halálán van.
Szól a magyarok királya -
"Nem akarom halálodat;
László vitéz legyen szabad!"
* |
László vitéz keze-lábán;
Csörög a lánc - de mi haszna!
Talán senki meg nem hallja!
Tomboló kedv morajja szól;
De a börtön fenekéről
Lánccsörgés hogy hallanék föl?
A sötét, a szűk üregben
Elitélve - étlen-szomjan
Porrá lenni a láncokban!
Hanyatlik már, gyöngül karja,
Mely a sólyomnál gyorsabb volt
S annyi árulót kioltott.
Hagyogatja lassan-lassan
A rossz tápon testereje -
Csak egy még a régi - lelke!
Ez virasztja, ez dajkálja,
Hogy majd mint hűséges szolga
Szemét örökre befogja...
Szeme egyre sötétedik -
Ez is odahagyja, holott
Már neki világosodott.
Csak azért, hogy megpróbálja:
Itt van-e még e világon -
E kegyetlen rossz világon?
Búcsúzó szemevilága...
Lába előtt egy fehér csont...
- Még tünődik - vaj kié volt?...
Nehéz sejtés fellegétül;
Valami a szemét nyomja: -
Az álom - szelíd bakója...
Ajka reszket, mintha szólna,
Meg-megzördülnek a láncok -
Imádság-e ez vagy átok?...
Éled már nem villogatom!
Oh hogy a gyülölt kezekből
Még egyszer nem vehetlek föl!
Kit soha nem csókolhattam,
Ajakamra, majd ha meghül -
Adsz-e egy csókot emlékül?
Szülőföldje - Magyarország,
Légy dicső, nagy - amilyennek
Álmodlak s nem érhetem meg!"...
* |
Mi fehér ereszkedik le,
Leoldani a láncokat,
Fölkelteni a halottat?
Úgy-e fönn az égben voltál?
Láttad isten fényes arcát,
Üdvözültek boldogságát!
Csattanását is hallottad -
És hallottad a menybeli
Angyalokat énekelni?...
Kedvesed csókolta ajkad;
Nem angyalok énekeltek,
Szép szeretőd beszélt veled...
Róbert Károly megbocsájtott,
S oly csekélység a föltétel,
Hogy ezentul ismernéd el...
Örök hűséget igérve...
S a hatalmas Csákok ellen
Hadakozzál a seregben...
Hallottad-e László vitéz?
Mért nem felelsz hát, mit hallgatsz,
Talán mert nagyon boldog vagy?
Mozdulatlan, rémitően?...
Oh, a halál képe rajtad
Nem volt ennyire irtózat!
Igazán hűn szeretődet?...
Hova könnyet hullat, forrót,
Mért oly hideg a homlokod?...
Mire való a hideg ész?
Nagy teher az az igazság...
Becsületszó, hazafiság...
Fölment ez a vádak alól;
Minek az a léleknagyság,
Nem követi a boldogság!...
Nem szédítnek meg a hangok
Szerelmesed ajakáról,
"Kegyelmet ad Róbert Károly -
Lesz jutalmad, gyere velem,
- Róbert fején a korona,
Jele, hogy isten pártolja"...
Halhatatlan lesz a neve!
Mert oly állhatatos vitéz
Soha nem volt, s tán nem is lész!
Hadd legyek egy percig boldog!...
Még egy csókot boldogságom!
Aztán érjen utól átkom!
Az igazak seregébe;
Meglehet, hogy újra halok,
- Ami voltam - az maradok!...
Hol a kart nem hit emeli,
Nem csatamező az, csárda,
Nincsen hőse, csak betyárja!
Elfogadom a kegyelmet,
Hogy nem börtönben, nem éhen
Halok meg - de csatatéren!
Üdvöm, szerelmem cserébe...
Hogy csak egy maradt sajátom:
Mit el nem vehet - halálom!
Nagy védője van - az isten.
Hogy győzelmét sejtve, látva
Mentem a nagy szent halálba...
Téged a jó isten áldjon!
Irántad kegyetlen voltam,
Ne sirass meg halálomban!
De szeretnem úgy nem szabad
Sem magam, sem kedves téged,
Míg hazámnak gondja éget...
Amely tőled tova ragad:
Becsület és Magyarország...
- Én szerelmem - isten hozzád!"
* |
Oly szomorún szól az ének:
Honnan jő - a temetőbül,
Vagy a haragos felhőbül?
Elesett hősök sohajja
Elvegyülve a szélvészben
Jár a szomorú térségen.
Jaj de búsan szól az ének!
A jobbak, az igazabbak
Mind elestek, mind meghaltak!...