Vajda János: Angyal jár a földön
Angyal jár a földön
Angyal jár a földön, angyal jár -
Oh, én láttam őt, én láttam őt!
Kihasadt a mennyég keleten,
S a legkedvesb angyal földre jött.
Oh, én láttam őt, én láttam őt!
Kihasadt a mennyég keleten,
S a legkedvesb angyal földre jött.
Oh, Uram teremtőm, irgalmazz,
Haraggal ne büntess engemet.
Hogy én voltam ép ott, hova szállt,
Hiszen arról én nem tehetek.
Haraggal ne büntess engemet.
Hogy én voltam ép ott, hova szállt,
Hiszen arról én nem tehetek.
Jól tudom, hogy bűnös földinek
Tiltva látni azt, mit láttam én.
Mégis térden, téged imádva
Szemeimet rá fölemelém.
Tiltva látni azt, mit láttam én.
Mégis térden, téged imádva
Szemeimet rá fölemelém.
Jaj nekem, elég jaj énnekem!
El vagyok kárhozva, jól tudom.
Tán ha akarnád, sem tudnál már
Segítni rajtam, Mindenhatóm!
El vagyok kárhozva, jól tudom.
Tán ha akarnád, sem tudnál már
Segítni rajtam, Mindenhatóm!
Nekem maradásom nincsen már,
Nem lehet e földi életben.
Ismerem egy titkát a mennynek -
És azért az sujtol itt engem.
Nem lehet e földi életben.
Ismerem egy titkát a mennynek -
És azért az sujtol itt engem.
Több vagyok, mint ember, és mégis
Boldogtalanabb a féregnél!
Haragosan dörög rám az ég,
S segítségem nincsen embernél.
Boldogtalanabb a féregnél!
Haragosan dörög rám az ég,
S segítségem nincsen embernél.
Kárhozottak ott a pokolban,
Nézzetek és vigasztalódjatok:
Ahol csupa kín van, semmi kéj,
Oh, nem az a kín a legnagyobb!
Nézzetek és vigasztalódjatok:
Ahol csupa kín van, semmi kéj,
Oh, nem az a kín a legnagyobb!
Örök lángban ég bár testetek:
Nem látjátok a menny ajtaját!
Égek én a magam tüzében,
Tiltott istenkéjbe látva át!
Nem látjátok a menny ajtaját!
Égek én a magam tüzében,
Tiltott istenkéjbe látva át!
Látom őt naponta... szüntelen;
Aranysugáros zöld mezőben
Előttem jár, rám néz, mosolyog
Szűz ártatlansága örvében.
Aranysugáros zöld mezőben
Előttem jár, rám néz, mosolyog
Szűz ártatlansága örvében.
Szép szeme úgy ragyog, úgy örül
Annak, amit szíve nem is sejt,
Szárnyaival néha meglegyint,
S egyik percben másikat felejt.
Annak, amit szíve nem is sejt,
Szárnyaival néha meglegyint,
S egyik percben másikat felejt.
Ahová lép, éled, nő a fű;
A virágnak rajzik illatja;
Kristályfehér teste tükrében
Látszik a harmatcsepp árnyéka.
A virágnak rajzik illatja;
Kristályfehér teste tükrében
Látszik a harmatcsepp árnyéka.
Tarka fényes, ittas pillangók
Seregestül esnek, ott halnak
Elszánt élethalál-versenyben,
Hogy fehér vállára szálljanak!
Seregestül esnek, ott halnak
Elszánt élethalál-versenyben,
Hogy fehér vállára szálljanak!
Körülötte a langy levegő
Délibábbá reszketi magát,
Melyen a majd széjjelolvadó
Nap sugára törekedik át.
Délibábbá reszketi magát,
Melyen a majd széjjelolvadó
Nap sugára törekedik át.
S ő, a jó, a szűz, a gyönyörű,
Ő, a gyermek, ő, az oly deli,
Játszik, szeret mindent, örömét
Mindezekben egyformán leli.
Ő, a gyermek, ő, az oly deli,
Játszik, szeret mindent, örömét
Mindezekben egyformán leli.
Mennyei szent együgyűsége
Egyformán tekint a lepkére,
A virágra, fűre, sugárra,
S oh, gyötrelem! rám is, emberre!
Egyformán tekint a lepkére,
A virágra, fűre, sugárra,
S oh, gyötrelem! rám is, emberre!
Nézek én, s szédülvén ámulok;
Gondolok, és sápadt nyárfaként
Tagjaimon rezg a gondolat,
Félelem a vággyal küzködvén.
Gondolok, és sápadt nyárfaként
Tagjaimon rezg a gondolat,
Félelem a vággyal küzködvén.
Néha szemem elsötétedik...
S vakmerően már-már ölelem...
- Ah! bosszúsan néz le rám az Úr,
S mennydörög, villámlik odafenn.
S vakmerően már-már ölelem...
- Ah! bosszúsan néz le rám az Úr,
S mennydörög, villámlik odafenn.
