Vajda János: Boroszlói tábor
Azok voltak ám vitézek!
Akkor volt nagy a magyar név,
Amikoron azok éltek.
Akik szinte megszoktátok
Tartani az ő hiröket
Mesének, mendemondának?
Rohantak az ellenségre,
Úgy rivaltak örömükben,
Mint a lakodalom népe.
Az is volt a csata akkor;
Az ellenség vére volt az,
Ami most tinektek a bor.
Ágyudörgés, harckiáltás;
A kivívott győzelemre
Felköszöntés: "éljen Mátyás!"
Azok voltak csak vitézek;
Magyarország drága földjén
Akkor volt csak szép az élet.
Csak tréfáikról beszélek,
Hogy mi volt tréfája egykor
Mátyás király seregének.
Jó fekete seregével;
Ellene a lengyel király
Hatvanezer emberével.
Háromszor nagyobb a hadja,
Válogatott három lengyel
Esik épen egy magyarra.
Talán sohse látod többet
- Igy reménykedék az ellen -
Azt az áldott magyar földet.
Annak, aki cserbe hagyott,
Karácsonod halálhörgés,
Temetés lesz a farsangod...
Ilyeténkép üzengetnek,
A mindenfelől körülvett
Harcszomjas magyar seregnek.
"Hát azért is megmutassuk,
Hogy az áldott magyar földön
Ott se volna szebb farsangunk.
Háromannyi csak a számuk?
Nem tudják a jámborok, hogy
Ez nem új sor már minálunk!
Rajtuk üssek, nem érdemlik:
Vívniok egész hadammal
Csak dicsőség volna nekik.
Emelkedjék minden halmon,
S ott az ellen szeme előtt
Legyen örök táncvigalom.
Amennyi van Boroszlóban;
Kedv, amilyen soha nem volt,
Uralkodjék táboromban.
Egy vezér se menjen hadba,
Csak amúgy véletlen, önként.
Kinek épen kedve tartja."
Ahogy Mátyás parancsolta;
- Boroszlói fehérnépnek
Soha sem volt oly jó dolga.
Oly rövidek sohse voltak.
Egész világ-életükben
Soha annyit nem táncoltak.
Nappal meg sütöttek-főztek:
- Háladatosság fejében
Fáradatlan tánchősöknek.
A puha magyar cipókat,
Barnapiros magyarosra
Sütve - majd megszólamlottak...
Mátyás király seregének,
Kazimérnek táborában,
Oly nehéz, únt lett az élet.
Mégis csak azt vette észre,
Hogy amivel olyan nagyra
Látott - egyre fogy a népe.
Csikorgó hideg mezőben,
Míg a magyar nem hogy fogyna,
Szaporodik tán eközben.
Majd emerre, majd amarra,
Seregét úgy megcsipkedték,
Azt se tudja, hol vakarja.
De azok oda se néztek -
- Jöjjetek inkább ti hozzánk,
Hisz minálunk gyöngy az élet...
Zordon hófödött síkságon,
Mig a magyarok pihentek
Szép asszony-vetette ágyon.
- Annyi lett a foglyok száma,
Hogy a kenyeret beléjük
Végre Mátyás megsajnálta.
Kikre még nem jött fel a ránc,
Azok aztán megtanulták,
Mi a magyar három a tánc.
Nem is vágytak vissza többet;
- Hanem a formátlanoknak
Volt nagy jaj szegény fejöknek.
Csak hogy azt meg nem köszönték;
- Akinek tudnillik orra
Vagy füle nagy volt fölöttébb,
- Már mint a szükség kivánta -
S hírvivőül visszaverték
Igy a Kázmér táborába.
Megesett jó szíve rajtuk:
"Hogyha szépen tudtok kérni
- Mondá -, a békét megadjuk."
Úri magát megalázva,
Békességet könyörögni
Ment a Mátyás táborába.
- De ugyan mért is beszélek?
Elenyészett nagyság fénye,
Jaj de fáj a te emléked!
Kinyeré Kázmér a békét.
Mit nem adott meg a magyar,
Valamikor szépen kérték?
Nagyokat is ittak rája,
Hanem a magyar seregnek
Szíve oly bús lett utána...
Valaki a poharakat:
Hej, azokba szép menyecskék
Titkos könnyeket hullattak!...