Vajda János: Luzitán dal
Luzitán dal
Midőn vezéreik a rómaiaknak meghódoltak
I
Hazám, hazám, minő uton jársz?
Mit tartsak immár felüled?
Szeresselek-e ezután is?
Megengedi a becsület?
Mit tartsak immár felüled?
Szeresselek-e ezután is?
Megengedi a becsület?
Szerettelek gyász-napjaidban,
Amig szerencsétlen valál.
El nem riasztott oldaladtól,
Bár rémitett börtön, halál.
Amig szerencsétlen valál.
El nem riasztott oldaladtól,
Bár rémitett börtön, halál.
Szegény valál bár, koldus és rab,
De bár maradtál volna az;
Szenvedtünk volna még tovább is,
Nem jött ajkunkra vád, panasz.
De bár maradtál volna az;
Szenvedtünk volna még tovább is,
Nem jött ajkunkra vád, panasz.
Mert ami szint' oly drága, mint te,
Mi szentebb még tán, mint magad,
Mi nélkül hitvány rongy az élet,
S haszontalan minden javad:
Mi szentebb még tán, mint magad,
Mi nélkül hitvány rongy az élet,
S haszontalan minden javad:
Megvolt egy kincsed, egy jutalmad,
Egy csodatévő bűvszered,
Mi ismét mindent helyrehozhat,
Mikor már minden elveszett.
Egy csodatévő bűvszered,
Mi ismét mindent helyrehozhat,
Mikor már minden elveszett.
Becsületed - e legfőbb kincsed,
Mit vissza nem hoz semmi sem! -
Eszeveszetten oda dobtad
A szabadulás perciben!
Mit vissza nem hoz semmi sem! -
Eszeveszetten oda dobtad
A szabadulás perciben!
Legjobbjaid hiába kértek,
Hogy várakozz még keveset:
"Nincs veszve semmi sors alatt az,
Ki soha el nem csüggedett".
Hogy várakozz még keveset:
"Nincs veszve semmi sors alatt az,
Ki soha el nem csüggedett".
Nem hű fiaid hagytak cserbe,
Te hagytad cserbe azokat.
Ellökted őket, s felölelted,
Akik szerezték gyászodat.
Te hagytad cserbe azokat.
Ellökted őket, s felölelted,
Akik szerezték gyászodat.
És elcserélted özvegy fátylad,
Mit tisztelet, dics övezett,
A mennyezettel, haj! ahonnan
Elköltözött a becsület...!
Mit tisztelet, dics övezett,
A mennyezettel, haj! ahonnan
Elköltözött a becsület...!
- Oh, én hazám, boldogtalan hon!
Bukott hölgy, eltévedt anya!
Hősök szülője, elkerített
A sok hazudozó banya!
Bukott hölgy, eltévedt anya!
Hősök szülője, elkerített
A sok hazudozó banya!
A keblet, mely tejével táplált,
Fertőzi undok idegen;
S ne fussak a födél alól, mely
Szégyent, gyalázatot terem!?
....................................
Oh, én hazám, minő uton jársz,
Mit tartsak immár felüled?
Szeresselek-e ezután is?...
Megengedi a becsület?...
Fertőzi undok idegen;
S ne fussak a födél alól, mely
Szégyent, gyalázatot terem!?
....................................
Oh, én hazám, minő uton jársz,
Mit tartsak immár felüled?
Szeresselek-e ezután is?...
Megengedi a becsület?...
(1869)
II
Oh, honfi, aki leborulsz
Az oceáni partokon,
Felénk tekintesz és gyötör
A hazavágyó fájdalom;
Az oceáni partokon,
Felénk tekintesz és gyötör
A hazavágyó fájdalom;
Kit nem csábítnak el ama
Szebb, jobb világnak bájai,
Hogy ne ohajtsd, köztünk, velünk
Bilincseinket hordani;
Szebb, jobb világnak bájai,
Hogy ne ohajtsd, köztünk, velünk
Bilincseinket hordani;
Kinek keblében a remény
Elfáradt, a hit megtörött;
Ki itt nem életet keressz,
Csak véreid közt sírgödört;
Elfáradt, a hit megtörött;
Ki itt nem életet keressz,
Csak véreid közt sírgödört;
Oh, honfi, immár légy nyugodt,
S ha menhelyed, újabb honod
A föld legmostohább zuga;
Ne hagyd el azt és halj meg ott!
S ha menhelyed, újabb honod
A föld legmostohább zuga;
Ne hagyd el azt és halj meg ott!
Öljön meg ott a fájdalom,
Mert itt a szégyen ölne meg.
A hon, melyért szived sovárg,
Az a hon - volt, nincs, elveszett!
Mert itt a szégyen ölne meg.
A hon, melyért szived sovárg,
Az a hon - volt, nincs, elveszett!
A nép, amelyért vérezél,
Megtagadá önnönmagát.
Nem hordja már rabláncait,
Mert szolga lett és hord igát.
Megtagadá önnönmagát.
Nem hordja már rabláncait,
Mert szolga lett és hord igát.
S ha tán a mult emléke hí,
Azt is hijába keresed.
E meggyalázott földbe' már
Apáid hamvát sem leled.
Azt is hijába keresed.
E meggyalázott földbe' már
Apáid hamvát sem leled.
Mert nem nyughattak abban ők!
Az ősök, a nagyok, dicsők,
Fölkeltek sírjaikbul és
Most szerteszét bolyongnak ők.
Az ősök, a nagyok, dicsők,
Fölkeltek sírjaikbul és
Most szerteszét bolyongnak ők.
Bolyongnak éjjel nyugtalan,
Keresve egy-egy szent helyet,
Hol jeltelen temetve van
A számüzött honszeretet.
Keresve egy-egy szent helyet,
Hol jeltelen temetve van
A számüzött honszeretet.
És amikor rájok virad,
E földbe rejtik arcukat,
Hogy meg ne gyúljanak azok
A szégyen és harag miatt...
E földbe rejtik arcukat,
Hogy meg ne gyúljanak azok
A szégyen és harag miatt...
Oh, honfi, csak bolygj, hontalan
S ti koporsótlan szellemek,
Ha már elég nagy átkotok,
Még vissza se tekintsetek.
S ti koporsótlan szellemek,
Ha már elég nagy átkotok,
Még vissza se tekintsetek.
Ne lássatok nagyobbat itt:
A megőrült becsületet,
Mit a helóta ivadék
Gúnykacaja közé temet...!
A megőrült becsületet,
Mit a helóta ivadék
Gúnykacaja közé temet...!
