Verseghy Ferenc: 145. A' Nefelejts.
145. A' Nefelejts.
Kiandalgván hüs kert ernyőmbe
eggy Nefelejtske tűnt előmbe
| eggy nyári napnak kezdeténn, |
| zöld szőnyegénn. |
Ah! benne, ammint rám mosolygott,
Laurámnak, ammint szála bolygott,
| Laurámnak láttam kék szemét; |
| friss termetét. |
A' harmat szinte öntözgette
's tejcsöppecskékkel gyöngyözgette
| illattal tellyes arczait, |
| kék fodrait. |
Két csöppet láttam levelének
's egyűlni végre sík öblének
| remegni gyenge széleinn, |
| hűs méllyeinn. |
Eggy szép edénybe friss hantyával
's Laurámhoz vittem nagy pompával
| áttettem e' kis fajzatot, |
| mint zálogot. |
Hadd intsen, Laura! Thirzisedre,
's ha vészek ütnek nőhitedre,
| mondám, e' kisded Nefelejts! |
| el ne felejts. |
(1806.)
