Verseghy Ferenc: 161. Krisztinka.
hű karjában a' napok
érzékeny mátkának! |
móta hűmnek ösmerem
szívét Krisztinkának. |
's víznek úgy hal nem örűl,
mint én e' lyánkának. |
ammint reggel ránk hevűl
a' nap' villogása. |
's köz dallyának égig ér
vídám harsogása. |
bájolgatván szívemet,
hűmnek mosolygása. |
melly hallván a' csermelyét,
felbuzdúl dallyára. |
's lejtegetvén tagjait,
fűl a' víz' hangjára. |
elszélledvén gondgyaim,
Krisztinkám' szavára. |