Verseghy Ferenc: 178: Az Istenben való Bizodalom.
melly szorgalommal, védi legelteti
nyáját! Gyenge füvekkel |
tellyes rétre vezérli ő, |
völgyeknek ernyes hüsseihez viszi
ártatlan követőit. |
Illyen Pásztorom énnekem |
rémíthet. Ő már dajka kegyelmivel
sokszor visszavezette |
új életre fogyatkozó |
a' tévedésnek kész veszedelmibűl
csak hogy fénnye nevének |
terjedgyen; hogy atyálkodó |
Az éh halálnak puszta homályiban
rémítő agyarák köztt |
bátran folytatom én setét |
mihelyt velem vagy, gondviselő Atyám!
Vessződ, mellyel igazgatsz, |
's vászűző botod engemet |
Így átsegítvén száz akadályokonn,
kész asztalhoz is ültetsz, |
gyötrelmére irígykedő |
kövér olajnak balsamos illatú
fénnyével kideríted |
a' búk' fellegibűl komor |
biztattya félénk kedvemet! Óh! soha,
még élek, soha engem' |
el nem hágy, hiszem én kegyes |
fel is vezérlesz szent palotáiba.
házadnak, hogy örökké |
lássam mennyei színedet. |