Verseghy Ferenc: 183. Retribue servo tuo, vivifica me.
adgy szolgádnak erőt, ki szavadnak |
hűven engedelmeskedni kíván! |
Nyisd meg vékony eszemnek |
szent hagyományidnak kinyomozván, |
szívemet csudálásokra győzze. |
Én, mint árva szarándok |
legbizonyosb ösvényire mennyben |
tündöklő hazámnak, hogyha tőllem |
értelmes ragyogását |
Bús lelkem csüggedve ohajtya |
bölcs itéletidnek oktatásit: |
jól látván veszedelmes |
megvetvén hagyományidot, úgy él, |
úgy vesz el, mint a' kit átkod üldöz. |
Óh! hárítsd tova tőllem |
Nem buzgón ügyekeztemë mindég |
szent szavadnak engedelmeskedni? |
Haj! melly csúfokot űztek |
naggyai, melly kajcsokra csavarták |
minden tettemet gyűléseikben! |
Meg nem szüntem azonban |
nyomdokit: a' te szavad kalaúzom, |
oktatóm, 's örök tanácsadóm volt. |
Bátor porba tapodva |
öldöklőimnek, Te bizonnyal |
új életre hísz: mert úgy igérted. |
Én csak hűven elődbe |
bús ügyemet, valahányszor epesztő |
súllyaim lenyomtak; és Te töstént |
meghallgattad alázott |
kérlek, igazságidra; mutasd meg |
törvényidnek úttyait; serényen |
's örvendezve gyakorlom, |
lelkemnek hasznára kiszabtak. |
Ér ugyan reám is ollykor, úgymint |
gyarló testbe rekesztett |
a' te szavad kegyesen megerősít |
engemet, malasztod a' gonosztúl |
megment, 's megkönyörűlvén |
tisztemhez meg vissza vezérel. |
El van már Uram! tökéllve nállam, |
hogy nem tántorodok ki |
hogy csak itéletidet nyomozom, még |
élek, és hogy a' te bölcs szavadhoz, |
mint legfőbb vezetőmhöz |
kérlek Uram! mikor, a' mit igérek, |
végbe vinni kezdem. Bátoríts fel |
inkább, édes örömmel |
szent hagyományidhoz mi serényen |
sürgök így naponkint! Bölcs nyomásinn |
örvendezve repűlök! |