Verseghy Ferenc: 185. Legem pone mihi domine.
szent hagyományidnak szoros úttyát, |
hogy serényen járjam mind örökké. |
Adgy világot szűk eszemnek, |
gondosan őrízvén, soha meg nem |
tántorítható hűséggel, önkint |
hajló szívbűl tellyesítsem. |
drága szabásidnak kies úttyánn, |
mert én ebben gyönyörködök. Úgy vond |
szívemet tanúságidhoz, |
szolga gyanánt, keresetnek okáért |
tellyesítsem. A' hiúságokrúl |
gyarló szememet fordítsd el, |
kedvemet a' jóhoz. Bizonyítsd meg |
rajtam hű szolgádonn, a' mit annak, |
a' ki Téged' félve tisztel |
Hárítsd el bírószavad által, - |
mert az emberénél ez szelídebb, - |
a' gyalázatot, melly engem' |
melly buzgón kívántam azoknak |
megfelelni, a' miket meghagytál. |
Mentsd tehát meg e' gondgyátúl |
Végtelen irgalmú segedelmed |
szállyon, kérlek, rám, ammint igérted, |
hogy dühös gyalázóimnak |
's lessz is egész bizodalmam örökké. |
Óh ne hadgyad számban megcsökkenni |
e' szavát az igazságnak, |
hogy Tőlled, mint bölcsen itélő |
bírómtúl kegyelmes szót reméllek. |
akkor én háláló szívvel |
még az üdőknek örök folyamattya |
tartand; 's útamonn úgy járdogálok, |
mint veszélytelen térségenn, |
Büszke Királyok előtt fogom én bölcs |
törvényidnek nagy böcsét hirdetni, |
a' nélkűl, hogy megpirúllyak. |
illetnek hagyománnyaid engem', |
úgy kedvellem azokot! Felnyújtom |
parancsolatidhoz; szinte |
karjaimot; nem győzi szeretni |
szívem szent szabásidot; nem győzök |
díszeikrűl elmélkedni. |