Vörösmarty Mihály: CZECZEI BARÁTOMHOZ
CZECZEI BARÁTOMHOZ
Azt véléd, hogy már emléke baráti nevednek
Hogy nincs gondja Vörösmartydnak már ma erántad
Megcsalatál: még ő el nem vétette arányát
Hogy levelünk közlése kitűnt, mély csendbe borúlánk
Engem, mint tudod, a sors mostoha karral ölelget
Még most érezzük, mi nagyot veszt, aki atyától
Engem nem sanyarít úgy annyira sorsom, azomban
S több Testvéreimet, nevelés nélkűl maradandó
Sorsom zsámolyokúl hogy nem nyújthatja segédét,
Meg ne akadj, Czeczeim! e tárgyban, versezetemnek
Könnyűl megsebesűlt szívem fájdalma, midőn azt
Béke tehát nyugvó hamvára szerelmes Atyámnak!
Térjünk vissza megint felvett tárgyunkra, Barátom,
Hogy tudnillik okát adjam, mért hallgatok eddég,
Öszvejövésünket vizes ősz végére reménylvén
Mely hozzád elment-e, vagy a levegőbe bolyongott
Őszi nyugalmamban nem tudván merre vagy: írni,
Most is hever levelem, melyet számodra leírtam
A levelek, melyek tova jártanak, Hertzegi lábon
| A feledékenység hitlen ölébe bolyong, |
| S hálátlan szívét félre riaszta heve. |
| Régi barátságunk visszahozása felől. |
| Mindketten, vad idönk durva csapási között. |
| Sirba temetve Atyám meghidegűlt porait. |
| Megvált házában árva kenyérre szorúl. |
| A dúló ínség édes Anyámat öli, |
| Kisdedek! Oh ezeket félti kesergve fejem. |
| Keblem hevűl, s epedő búk özönébe merűl. |
| Bánatit elrebegő félre csapása miatt. |
| Mérsékelve szavam tőlem előbbre viszi. |
| Hol bús zárait átnyögve siralma borong. |
| Mely majd mint engem, illete tégedet is. |
| Hallgattam mult év elforogása alatt: |
| Bízva köszöntésem más levelébe tevém. |
| Út, s vezető nélkűl, nem tudom: erre felelj. |
| Írt levelemnek arányt nem mere szabni kezem. |
| És kiszabott idejét már meghaladva avúl. |
| Mind tudtom nélkűl mentek utazni feléd. |
Pest, 1818. január
