Vörösmarty Mihály: (KI FOGJA MÉLTÁN...)
(KI FOGJA MÉLTÁN...)
Ki fogja méltán zengeni érdemes
Honnunk Vitézit, s Nagyjait, a setét
Honnunk Vitézit, s Nagyjait, a setét
| Óság ködéből visszahozván |
| Léteiket ragyogóbb egünkre? |
Egy könyre-késztő nyájas öröm repes
Szívemben a szép hajdaniság eránt,
Szívemben a szép hajdaniság eránt,
| Mely őseinknek szerte zörgő |
| Fegyvereit lelapúlva nézte. |
Tí Napkeletnek téres határai
Tanúk lehettek, mennyire vitte a
Tanúk lehettek, mennyire vitte a
| Dölf Szittya Hősink harcra búzgó |
| Lelkeiket, Ti tanúk lehettek. |
Hát nemzetednek dísze, Orondates,
Nagy Dáriusnak számtalan emberit
Nagy Dáriusnak számtalan emberit
| Miként tiportad porba ádáz |
| Masszageták nyomodat követvén? |
Miként fenyíté dárdavasad halált
Szóró hegyével büszke sorát ama
Szóró hegyével büszke sorát ama
| Még győzhetetlen Támadónak. |
| Zengjem-e, vagy Te nem ezt ohajtod? |
Képzelj egy omló szírtdarabot magas
Bércről virító fákra rohannia
Bércről virító fákra rohannia
| S Gellérd sziklájit bús töréssel |
| Jönni le a nyugovó födélre. |
Így forga hajdan a nagy Atilla is,
Midőn veszéllyel hozta világverő
Midőn veszéllyel hozta világverő
| Hadát az ellenség vidékit |
| Dúlni, s adó fizetésre készté. |
Még Róma gőgös népe is annyiszor
Győző hatalmát rettegi, s kérlelé,
Győző hatalmát rettegi, s kérlelé,
| Hogy meg ne szegné a nyugalmat |
| S ím nemesen könyörűlni kész volt. |
Te jámbor Hős, oh Húnyady, a világ
Kínzó Töröknek mennyei ostora,
Kínzó Töröknek mennyei ostora,
| A gyászos Honnért mint buzogtál, |
| Mennyi dicső remeket mutattál, |
Midőn az álnok Holdfele ránk borúlt,
S kétes veszéllyel támada meg, de ím
S kétes veszéllyel támada meg, de ím
| Ezen felűl is rút irígység |
| Vérbe kevert agyarát kitette. |
Pest, 1818
