Vörösmarty Mihály: (MÍG IFJÚI VIRÁNYID. . . )
(MÍG IFJÚI VIRÁNYID. . . )
Míg ifjúi virányid hevét természeted oldja
S míg meg nem komorúlt éltednek napjait éled
Űzd el bánat hozó habozásaid féktelen árját,
A dúló Szmimome tisztátalan útjaid útáld,
Sok vétkekbe merűlt társidnak kedvesen hívó
Majd ha korod lefolyand, s őszűlt hajfürtjeid aggott
Majd ha fagyos vénség megtörvén termeted ékét,
Ha jól töltötted már mult korod éveit, hasznos
Boldog örömbe merűlt lélekkel visszatekénthetsz,
| S a hajló kornak bájait önti beléd, |
| A boldog vigaság ártatlan édjei közt, |
| Mely rád, mint tenger, gödrit elhagyva rohan, |
| Melyeket a puhaság vég veszedelme követ. |
| Nyomdokait ne kövesd, Circe pohári azok. |
| Vén fejedet befödik, s végre hanyatlik erőd, |
| Dísztelen arcodnak ráncait összeszedi. |
| Gonddal fáradván a tudományok ölén, |
| Mint folytak ezelőtt nyájas időbe napid. |
Pest, 1817
