Vörösmarty Mihály: A LANTHOZ
S húrodon válti remeg a csaló kéj;
Zengj; de bú többé le ne nyomja hangod
Tiszta folyását. |
Zengj te is lassú-szomorogva, s vesszen
Hangzatod, mint vész öröm és szerelm e
Puszta kebelből. |
Mindeneknél szebb ragyogó szemével,
Szűz mosolygását öröm és nemesség
Bája emelte. |
Mint nap és éj küzd derülőded ormon,
Hol közöttök szép sugarával a menny
Hajnala fölkel. |
Egyszerűn jött az repeső szivéből
Titka sem volt még, csak enyelge a kis
Gondolatokkal. |
S könnyü szemmel rajt' mulatott az ifjú
És örűlt a rá ragyogó szemeknek
Égi világán. |
Éneket dallott szive kis tüzéből,
Boldogot, milyen maga volt, s szerelmét
Zengte hegy és völgy. |
Belsejét gond és epedés szakasztá,
S ah kitől venné örömét, nyugalmát -
Hűlve van az már. |
Bánatok kínos zavarába, lantom?
Szűnj meg, ah nem sok nap után a gyászos
Fűz fog emelni. |
Jő reád, és dalt morog a halálnak,
S én, sok inségek fia, hangjaidnál
Csendesen alszom. |