Vörösmarty Mihály: A RÉGI ÜDŐK EMLÉKEZETE
A RÉGI ÜDŐK EMLÉKEZETE
Tehát ezekre kelle jutnod, ó Haza!
S pártos kezekkel tépje, fossza kebledet,
Hah! rút hasonlás! általad fogy a Magyar,
Úgy hogy ne lássa majdan a dicső Eget,
S őrülten a vitézi tűz helyett dühös
Hogy más kegyéből várja a magasztalást,
Ha valaha (ments meg Nemzetemnek Istene!)
A vad Tatár még kétszerezve táborát
S minden veszély, melyet kiálltak Ősei,
Előbb, hogysem felejtse férjfi érdemét
O! ezt kivánom én, ha tán utóbb imígy
Hogy férjfi korban; nem gyalázatok között,
Hanem iszonyú fölséggel a villám szerínt
Ekkép beszélt elkeseredetten egy Hazafi
A sok Magyart, kit átkosan teríte le
Igy szólt: utánna jajdúlt a vidék szele,
Irtóztatón morgott szavára a hegy is,
| Hogy ön fiad tiporjon el, |
| Mely szűlte és nevelte őt? |
| Mérged csavarja őt alá, |
| Holott ragyognak Ősei, |
| Pártok vezessék fegyverét; |
| S nem szíve, karja adja meg. |
| Így elfajulna a Magyar, |
| Ismét rohanjon ellene, |
| Szálljon fejére, s döntse meg; |
| És rút alázat nyomja le. |
| Megrontna pártos érzeted, |
| S lassan fogyasztó módokon; |
| Tünj el, dicsőn halj, s vessz magyar! |
| Látván Hazája térein |
| Külső segéddel a Magyar. |
| S rá zúga egy bús fergeteg; |
| És hármasan dörögte vissza: "vessz Magyar!" |
Pest, 1820
