Vörösmarty Mihály: CSABA SZERELME
CSABA SZERELME
Lányka, szerelmimben ha külön több névre találtál,
A nevek és kínok változtanak egyre szivemben,
Tégedet esztendők nem képesek összezavarni
Az téged keserű kínnal nevel énnekem, és fogy
Ah ki lesz, aki megint gyermekkort, aki merészebb
Kívánságom elől az örömnek napjai futnak,
Elmegy az ifjúság, a könnyű képzelet elmegy,
Menjetek! e szakadott szívvel majd elmegyek én is,
Ott tán a csalogány dalt mond a csillagos éjnek,
Bús Csaba sírjához, deli lányka, lejőni ne rettegj:
Jőj bátran: többé föl nem kel az, aki lenyugvék,
Ott hallgasd a dalt, s ha hajaddal az éj szele játszik,
| Meg ne itélj: egyedűl elnevezések azok. |
| Csak magad, oh kebelem gyújtogatója, te nem. |
| Senkivel; állsz egyedűl szűm koszorúja gyanánt. |
| S hervadozó gyökerén elhal az életi kéj. |
| Észt és szűnetet ád álmadozásra nekem? |
| Mint fut az égi sugár föld zivatarja elől. |
| S itt hágy a búnak, hogy megemésszen orúl. - |
| S dombom alatt végignyúgoszom a nagy időt. |
| S tán a lányka lejő hallani gyenge dalát. |
| Tőled nem lehet a bús Csaba sírja tova. |
| Vad fa terem dombján s fájdalom őrzi porát. |
| Tudd, de ne irtózzál: bús Csaba szelleme az. |
Pest, 1824 vége vagy 1825 eleje
