Vörösmarty Mihály: T[ESLÉR] BARÁTOMHOZ
T[ESLÉR] BARÁTOMHOZ
Miként nyugatnak gyenge fuvalma, mely
Lebbenve kél a vad hegyek öbliből,
Lebbenve kél a vad hegyek öbliből,
| S lassú nyögéssel zúgja végig |
| Gallyasodó ligetünk vidékét, |
Titkon sohajtod bánatodat te is.
Fojtott keserv zeng bús ajakid közűl:
Fojtott keserv zeng bús ajakid közűl:
| A tűrhetetlen veszteséget |
| Sínli szived, s töredezve vérzik. |
Sérelmeidnek nem tudom én okát;
De részvevéssel hallom az ily panaszt
De részvevéssel hallom az ily panaszt
| Mert én is oh - és hányan érzik! - |
| Érezem a keserű nap átkát. |
Szépen virít zöld ágakon a virág;
De törzsökének keblibe hull hamar,
De törzsökének keblibe hull hamar,
| Mig végre ezt is sírba dönti |
| A lecsapó zivatar nyomása. |
T[eslér]! im ígyen változik életünk,
Hamar lehervad a kis örömvirág:
Hamar lehervad a kis örömvirág:
| Temessük a tört szívbe, ah majd, |
| Megszakad az valahára s nyugszik. |
Így ír barátod, kit ha talán feléd
Vezet korának szétlebegő szele:
Vezet korának szétlebegő szele:
| Olvashatod bágyadt szeméből |
| Hasztalanúl epedő szerelmét, |
S más szenvedések szembetünő jelét.
De tűrni tud már: nyugva tekinti a
De tűrni tud már: nyugva tekinti a
| Napnak borultát, nyugva várja |
| Felleg alól kitörő világát. |
Börzsöny, 1822. március - április
