Vörösmarty Mihály: TOLDY CSEPELBEN
TOLDY CSEPELBEN
Sírva áll az özvegy, sírva lánya,
Mély keservben két vitéz miatt, kik
S íme nagy villogva és zörögve
Toldy, akit ösmer napkelettől
Bojtosan függ vállán kacagánya,
Melle nincs vasakkal födve: karja
Jobb kezében vasbuzgány forog, leng,
Így jön ékes arccal, fegyverében
A leányka kezd vidúlni, s enyhűl
Bátorodva futnak már elejbe,
"Ott - Dunának partjait mutatván
Oh ha többé nem kel is halott föl,
Ezt sohajtván, könnyekkel jelenti;
Lánya áll mellette, és esengve
"Légy te, ó hős, oltalmam, segédem,
A legédesb ajkak lágy szavával
Ajka hangját egy pár szép szem éri,
S a vitézre most egy pillanat száll
Mint esőn túl a kegyes verőfény,
Toldy gyengén törli arcaikról
Biztató szót mond erős ajakkal,
Útnak indul zúgó fergetegként
Megtalálja őtet a ligetben
Barna páncél nyomja durva testét,
Ingva rezgő tollal áll körűle:
A magasság fellegébe szegzi
Így találja őtet Toldy, és szól:
Majd ha megdönt kardom, álmadozhatsz
"Gyáva lelkek - így szól az, boszúsan
Ötven ilyen, ötven dől előbb le,
Bidsov élve nyugszik még sokáig,
"Ezrek? " kérdi Toldy, s mond, "beéred
Jőj csak, ott a part alá taszítva
Jőj; Csepel még megbir két csatázót,
Mennek és hajóba lépve gyorsan
Toldy száll előbb ki, s visszarúgván
"Egynek itten veszni kell ma" úgymond,
Hallja Bidsov, s döbbenésre mozdul
Mégis eltitkolja, és kijutván
Összecsapnak föllobbant haraggal,
S messze hallik már vad csattogások,
Bidsov összehúzott könnyű testtel
S bízva fegyverében, s gyorsasága
Jobbra balra méri vad csapásit,
Toldy mint erős sas fellegéből,
Nem marasztja őt csalárd kerengés,
Álljon útban ég, föld: ő kitolja,
Így rohan, s már bomladozva lógnak
És magyar kard élétől hasitva
Bidsov is már jobb erővel és nem
Szerte-széllel omlanak csapási,
De halállal csattog már fölötte
És kicsengvén izzadó fejéből
Toldy hévvel űzi győzedelmét,
Hogy hajától állig megszakadva
S a fejetlen test is összerogyván,
Aggva gyötrelemben, félelemben
Hallja néha a csatajt, kilátja
S mindenik csillámlás megriasztja,
Végre látja Toldyt jőni gyorsan
S aggodalma oszlik, mint az éji
Már dagályos hátán hozza büszkén
Szív-epedve vár rá a szelíd lány,
Toldy égő győzödelmi szemmel
Ez szelíden elsimúl ölében,
S csendes elmerűlő pillanattal,
A fiatlan bús anyának e víg
Kezd derűlni képén a komorság,
| Egy szerelmes szép lány, a mezőn, |
| A cseh bajnok által estek el. |
| Toldy jő feléjök biztosan, |
| Minden élő s retteg nyúgatig. |
| Büszke kalpag rettentő fején; |
| Menti azt meg a csapás alól. |
| És temérdek kard lóg oldalán. |
| Zordonan szép, mint had istene. |
| Özvegy anyja szívén a keserv. |
| És boszúra kérik karjait. |
| Szól az özvegy - vesztek gyermekim, |
| Légy boszúlóm, légy te gyermekem!" |
| Amit nyelve nem tud mondani, |
| Nyúl az érkezőhöz hó keze: |
| Mert bátyáim immár nincsenek." |
| Így rebeg s kér a szelíd leány. |
| Mely szivéből véve lángot, ég, |
| Félig búsan, félig nyájasan, |
| Melyben ég, föld megnyilik neki. |
| A keservek néma csepjeit, |
| S a leányra vetvén hős szemét |
| A cseh bajnok ösmert nyomdokán. |
| Elterűlten egy vén tölgy alatt. |
| Jobbra kardja, balra a sisak |
| Kétfelé leng borzasan haja. |
| Égre fordult képpel vad szemét. |
| "Föl! föl álmaidból, nyúgovó! |
| S halva csúf porodban nyughatol." |
| Talpra kelvén s rántván fegyverét - |
| Mintsem engem megdönt kardotok. |
| És előtte ezrek halnak el." |
| Még te jámbor Bidsov, eggyel is. |
| Két hajócska áll és vár reánk. |
| Hol csak ég, föld s víz leszen tanúnk." |
| Érik a szigetnek partjait. |
| A zajos habokba csolnakát: |
| "S egy vitéznek egy hajó elég." |
| Durva vért alatt is vad szive, |
| Gőgösen száll bajra Toldyval. |
| Mint Krivánnak bércén két vihar, |
| Messze villog fegyverök vasa. |
| Lopva ál szurásra rést keres, |
| S annyi győzödelme híriben, |
| S csalja a vivó társ gondjait, |
| Visszatarthatatlan vág elő; |
| Nem csapás, ha száz kar sujtja is. |
| Vagy keresztül rontja rajt' magát. |
| Bidsovon páncéla rongyai, |
| Mély sebekre nyílnak tagjai. |
| Gyáva fortéllyal szabdalkozik; |
| S társa balján vért ereszt vasa. |
| Toldy kardja: reng a réz sisak, |
| A magas fű s gaz közé esik. |
| S a cseh hőst most úgy arcon szegi, |
| Vérnyilással ketté száll feje, |
| Durva lelkét nyögve adja ki. |
| A leány a túl parton vigyáz; |
| Néha fák alól a villogást, |
| Minden zajra megdöbben szive. |
| Győzödelmi jellel vállain, |
| Lengeteg köd nap derűltekor: |
| A szerelmes győzőt a Duna; |
| Szív-repesve jő már anyja is. |
| Nézi esdeklőleg a leányt. |
| Mint kegyesség nyájas angyala, |
| Önti el szerelme bájait. |
| Látományra új reménye kél: |
| S régi búját új öröm lepi. |
Börzsöny (?), Görbő (?), 1822
