Vörösmarty Mihály: V. FERDINAND KIRÁLYHOZ
Csaták s jeles tett voltanak énekem:
Hallgatva néztem a jelenkor |
Bábmüveit, fogadásom állván |
És hallgatásom szent vala és igaz;
Meg nem nevezve éltek a hon |
Korcsai, bár ragyogók, előttem. |
Téged, hatalmast százezerek fölött,
Fejdelme a küzdő magyarnak, |
Téged örömrebegő szavakkal |
Mely isten által súgta meg a haza
Szüksége titkát, hogy Te abban |
Gyámola és emelője lennél? |
Mily boldogabb kor éve következik?
Midőn Te lépsz föl és legelső |
Tettedet is kegyadás jelenti. |
Termő ugarrá tetted: az elhagyott
Inség kiált föl díszneveddel |
S hálakönyűt mutogat szemében. |
Még a vad is hű ős faja hangihoz:
Mi megtagadtuk önmagunkat, |
Megtagadánk, haza nyelve, téged, |
S a népvezérlő Álmos uralkodott;
A hétmagyarnak hős beszéde |
Számkivetett vala ajkainkrol; |
Már nem hasonlók senkihez: elfolya
A téttevő kor s milliókra |
Lelki halál vala eljövendő. |
Setét özönként jőni fejünk fölé,
Hallók ijesztő harsogással |
Zúgni: "magyar! te ki vagy törőlve." |
S példák után nagy példaadó, Neked!
Te fölsegélted a kiáltó |
Árva szavát, s hogy örökre zengő |
Te kincset adtál s bátorodást neki:
Te vitted a bús némaságbol, |
Messzeható riadásra hangját. - |
Hogy háladatlan szíve bezárkozik:
E nemzet az, mely ősanyádért |
Ingyen adá csatavészre lelkét, |
Pótolhatatlan vért fizet és halált;
E nép ajánlja honja sorsát, |
S kéri, ne légy idegen neméhez. |