Vörösmarty Mihály: AZ ÁRVIZI HAJÓS

Teljes szövegű keresés

AZ ÁRVIZI HAJÓS
 
Szavalta a pesti magyar színházban április 27-kén 1838 Laborfalvi Róza
 
Hol népes ház-sorok
Jegyzé az útakat,
Most vad moraj között
Fut gyilkos áradat.
 
Rémséges jaj kiált
Ingó falak megől;
Rémesb a hallgatás,
Midőn a ház bedől;
 
S omlott házak felett,
Élők - s halottakon
Örvényesen kereng
S zúdúl el hab habon.
 
"Ki ment meg engemet
Kórt, aggot és szegényt?
Mindenre ami szent,
Oh ember, hozz segélyt!"
 
A fennmaradt kövön
Így esd egy női hang,
S bajhirdetőn visít,
Mint vészben a harang.
 
S im sajka jő s rohan
Az áradat taván;
De aki rajta űl,
Embertelen zsivány.
 
Nem emberélet az,
Miért ő eveze:
Tiltott vagyont keres
Szentségtörő keze.
 
S szivetlenűl az agg
Nő mellett elsuhan;
Mert egy batkát nem ér
Mind, ami rajta van.
 
És több hajó kereng
Az ingó fal körűl;
De a szegény anya
Ott áll mentetlenűl.
 
Ez pénzét, az magát
Jövének menteni;
Van aki kedveseit
Aggódva keresi;
 
S ki csak mulatni jár
A köz veszély felett:
Az óni rá nem ér
Egy hitvány életet.
 
S mindig dühösb az ár,
S a bágyadt nő előtt
Száz örvény tátogat
Alásodorni őt.
 
Még jő s megyen hajó;
De ő már nem kiált:
Tűr s várni láttatik
A borzasztó halált.
 
"Ki él még itt?" riad
Most egy hajós közel,
Sajkája telve bár
Menekvők terhivel.
 
S még jókor érkezik;
A féltett kőfal áll,
S kihalt remény után
A nő hajóra száll.
 
*
 
A sajka partot ér,
S a megmentett sereg
A bátor férfinak
Hálás bucsút rebeg.
 
Csak a szegény beteg
Agg nő nem távozik,
S elfúladt kebliből
Sohajtás hallatik.
 
"Itt jó anyám, neked
E kisded adomány,
Pénz s egy falat kenyér;
Többet várj ég után.
 
Nekem nagy útaim
Vannak még szerteszét:
Ezreknek élete
Kiált hajót, segélyt."
 
Szól s menne a hajós,
De a hölgy, kit hozott,
Tündér tekintetű
Asszonnyá változott.
 
Arcán redők helyett
Ifjú kellem virúl;
Szépsége bájoló
Leírhatatlanúl.
 
Szebb, mint a szerelem,
Barátságnál hivebb,
Mindennél, ami kéj,
Látása kedvesebb.
 
S az elbámult hajós
Hall édes hangokat,
Minőket emberajk,
Sem zenemű nem ad.
 
"Ha minden elhagyand,
Igy szól az égi nő:
Az ember és világ,
Barát és szerető;
 
Ha hozzád mostohák
Szerencse és ipar;
S hű fáradásidért
Rágalmak nyelve mar:
 
Emlékezzél reám
Sorsodnak éjjelén:
Önérzeted vagyok,
Nevem Jótétemény."
 
Rendűlt kebellel a
Bátor hajós eláll
Ez égi látomány
Magas csodáinál.
 
Őt minden elhagyá,
Az ember, a világ;
Csaknem maga maradt,
Mint téli fán az ág.
 
Sorvasztók napjai,
S kietlen álmait
Gyógyszer nem űzi el,
Nem orvosolja hit.
 
De az nem tartja őt;
Megy a szép vágy után,
S még soknak élete
Menik meg csolnakán.
 
S ha néha mardosóbb
Fájdalma visszasír,
S a földön ellene
Nincs menedék, sem ír:
 
Lelkének a dicső
Hölgy képe feltünik,
S szűz arca bájain
Fájdalma megtörik.
 
1838. április 27. előtt

 

 

Annotációk
Szövegrészlet kijelölését követően fűzhet hozzá magyarázatokat.
További információk

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT