Vörösmarty Mihály: AZ IFJÚ KÖLTŐ
AZ IFJÚ KÖLTŐ
Mi sürget mondanom
A lélek mélyiben
| Nem hallott dolgokat, |
| Titkon fogantakat? |
Nyugodt és tiszta volt
Mint a puszták tava
| Ifjú eszméletem, |
| Regényes keleten. |
Bájlólag tűkröze
Mikor látok megint
| Rám csillagezreket; |
| Oly tündér szép eget?. . . |
Egy isten néze rám
S üdvömnek képe állt
| A csillagok közűl, |
| A jó isten körűl. |
De angyal jött felém,
És benne dúlatag
| Illette a vizet |
| Szélvész keletkezett. |
És csillagezreim
A feldühűlt habok
| S a gyermekálom-ég |
| Árjában eltünék. |
Most lelkem szenvedély
Szemeim az eget
| Hullámi verdesik, |
| Hiába keresik. |
S szép csillagod, remény,
A vad vihar között
| S tiéd, oh szerelem! |
| Alig hogy sejthetem. |
S mily óriási gond
Hazámat gyermekűl
| Sorsod felett, hazám! |
| Dicsőnek álmodám. |
Most látom rongyait,
A megkötött kezek
| Félig gyógyult sebét, |
| És szózat szégyenét. |
Imádlak, féltelek,
Mi adna még gyönyört,
| Oh drága szent haza, |
| Ha sorsod mostoha? |
És kérdem, aki ily
Csendrabló angyalom
| Gondokkal ostoroz, |
| Jó volt-e vagy gonosz? |
Derűl-e még öröm,
Ha éltemet talán
| Enyhűl-e fájdalom, |
| Hosszúra folytatom? |
Vagy kétség, gyötrelem
És semmi vágy után
| Kisérnek síromig, |
| Áldás nem érkezik? |
Oh, adjatok nekem
Vagy sírom zártaig
| Jobb álmot, istenek, |
| Meg nem pihenhetek. |
1842 őszén
