Vörösmarty Mihály: (ISTVÁN NÁDORNAK)
(ISTVÁN NÁDORNAK)
1
Itt születél: a föld örömében reszket alattad,
És itt őrzi szived legdrágább sírjait a föld:
| Mint anya, mely kebelén érzi repesni fiát. |
| Nem vagy-e mindenkép: gyászra, örömre, miénk?! |
2
Mit várunk tőled, kérdezd meg atyádat a sírban,
| Mint bízunk benned, halld ez örömriadást. |
3
Itt születél, fia vagy minden csep vérrel e honnak,
El ne feledd, a jogtalanok sorsára tekintvén,
| Minden csep vérünk, így rokonulva tiéd. |
| Hogy ten véreidet nyomja az ősi iga. |
4
Jobban mint mi birók nappallá tenni ez estét,
| Bírd te világossá tenni a szellemi éjt. |
5
Hogy nem egyenlő hang üdvözl országos utadban,
Szólnának, de kezök, nyelvök van régi bilincsben:
1847. augusztus vége - szeptember eleje
| Vádat azért, fenség, honfiaidra ne tégy. |
| Oldd meg s tapsaikat hallani fogja az ég. |
1847. augusztus vége - szeptember eleje
