Vörösmarty Mihály: (FÁY ANDRÁSRA)
(FÁY ANDRÁSRA)
1
Senkit sem bántasz, hogy senki se bántson, azonban
S ez nem nagy vétek; de hogy a gáncsokra elájúlsz,
| Mintha nem is böknél, fát, füvet összemesélsz. |
| Jól tudom, és ez már - mondjam-e? - légyszivüség. |
2
Látom, alatt búkálsz, s örömest ha lehetne, kitérnél
Nem könyörülhetek: a sanyarú sor hozza magával,
| Tarka meséid közt, hogy menedékre találj, |
| Állj ki te is magadért, s halljad itéletedet. |
3
Ökreid és szamarid sok jót adnak ki magában,
| Egy nagy kár bennök: nyelvök igen hebegő. |
4
Színjáték haladást kíván, s ez nálad is így van:
| Vígjátékod mász, s hátra megy a szomorú. |
1829 - 1834
