Zrínyi Miklós: [ELÉGIA]
[ELÉGIA]
| 1. | Elég volt Istennél Ábrahám jó kedve, |
Másképpen vagyok én Istentől büntetve,
Avagy talán inkább Istentől szeretve.
| 2. | Meglátá kis Izsákot és megszereté, |
Ezt az áldozatot menyben helyhezteté,
Paradicsom kertiben űtet teteté.
| 3. | Tudom, miért köllött most szintén az Urnak |
Tavasszal ugyanis virágot plántálják,
Ütet is most ültetik kisded angyalkák.
| 4. | Virágjában megmarad mindenkor ottan, |
Ottan örök öröme neki az Urban,
Itt búbánat űtet verné világban.
| 5. | Ebben csak egy ok van, |
| Hogy nem élem gyümölcsét; |
És nagy Jehovának
| Had talált volna kedvét. |
Ugy ő neki köllött
| Elröndölni menését. |
| 6. | De heában sirok, |
| Fatum irigy énnekem; |
Ő gyuthatott volna,
Azt bizonnyal elhittem,
Ő Zriny jó névvel,
Vitéz magyar kézzel
| Kedvet tett volna nékem. |
| 7. | Igy akarta Isten, |
| Vele nem pörölhetni. |
Csak mint pironkodás,
| Mindent el kell szenvedni; |
És bal szöröncséjért
| Az Istent köll áldani. |
| 8. | Im mast ifiadik megvénűlt esztendő, |
Ujul föld, frissül víz, vigadik az erdő,
Teli szép madarakkal magas levegő.t
| 9. | Az szép fülemile sirással ugy tetszik, |
De nem, hanem még inkább ű vigadozik,
Hálát Istennek ad, néz fel, imádkozik.
| 10. | Ah, az én tavaszomat irigy elrontá |
Derűlt szemeimet essőnek bocsátá,
Jéggel én szüvemet s buval beburitá.
| 11. | Gyönyörü madárkám, kicsin fülemilém, |
Az énnékem vala minden reménségem;
De mint könnyű árnyék, elkele előlem.
| 12. | Igy számlálom vala az én jövendőmet, |
Hogy követi, meg is haladja versemet,
És szegény hazánkért igyekezetemet.
| 13. | S zengőbb trombitával magyar vitézséget, |
És hogy ű is osztán érdemeljen illyet,
Kinek őnekelhessék cselekedetét.
| 14. | Ah, szép fülemilét az irigy halál |
Izsákot, mely vala mint egy szép virágszál,
Kertek szépségére mely oly gyönyörün áll.
