A LEÁNYÁGI ÖRÖKÖSÖDÉS TÖRVÉNYE

Teljes szövegű keresés

A LEÁNYÁGI ÖRÖKÖSÖDÉS TÖRVÉNYE
1723. 2. törvénycikk
5. §. A legszentségesebb császári és királyi felsége-férfiágának magszakadtával az öröklési jogon való utódlást a Magyarországban és koronájában, s az Isten segedelmével már visszaszerzett és visszaszerzendő ehhez tartozó részekben, országokban más tartományokban, felséges osztrák házának nőágára is és pedig első helyen fenntisztelt most uralkodó legszentségesebb császári és királyi felségének...,
6. §. Azután, ennek magvaszakadtával, a néhai boldogult Józsefnek...,
7. §. S ezeknek is magvaszakadtán a néhai dicső Lipótnak ... mind két nemű ausztriai főherceg utódaira ... uralkodás és kormányzás végett átruházzák.
 
1790, 10. törvénycikk
Magyarország a hozzá kapcsolt részekkel együtt, szabad és kormányzatának egész törvényes módját illetőleg (bele értve mindenféle kormányszékeit) független, azaz semmi más országnak vagy résznek alá nem vetett, hanem saját állami léttel és alkotmánnyal bíró, s ennél fogva, törvényesen megkoronázott örökös királyától, és így Ő szent felségétől s örököseitől, Magyarország királyaitól, tulajdon törvényei és szokásai szerint, nem pedig más tartományok módjára igazgatandó és kormányozandó ország.
P. J.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem