Teleki és az önállóság megőrzése

Teljes szövegű keresés

Teleki és az önállóság megőrzése
Teleki Pál, aki 1940-ben másodszor lett miniszterelnök, megpróbálta országát távol tartani a háborútól. Ezt bel- és külpolitikai okokból is egyre nehezebben lehetett megvalósítani. Bár internálta a nyilasokat, az 1939. évi országgyűlési választásokon a szélsőjobb pártjai szerezték a legtöbb mandátumot az akkor már Magyar Élet Pártja nevet viselő kormánypárt mögött. Meg kellett birkóznia Telekinek a párton belüli ellenzékével is: Imrédy élesen támadta, és németbarát miniszterek bevonását követelte tőle. Horthy azonban kiállt Teleki mellett.
"Őszintébb" németbarát politikát követelt a kormányfőtől Csáky külügyminiszter. A miniszterelnök erre csak inkább szavakban volt hajlandó. Bár önként csatlakozott a háromhatalmi szerződéshez, korábban megtagadta a Lengyelország elleni hadjáratban való részvételt. Hiába tajtékzott Hitler, Teleki az angol kormány tudtára adta, hogy nem működik együtt a németekkel Lengyelországgal szemben. Sőt Magyarország több mint százezer lengyel menekültet fogadott be.
Teleki szerette volna nem hadviselő félként átvészelni a háborút, és ennek érdekében Anglia és Németország között lavírozni. Ez nem sikerülhetett, mivel Közép-Európa ura 1940-ben már Németország volt. Amikor a Jugoszlávia elleni háborúban Berlin követelte Magyarország részvételét, és ezzel a néhány hónappal korábban (1940. december) kötött magyar-jugoszláv örök barátsági szerződés felrúgását, Teleki tudta, hogy politikája csődöt mondott. Hiszen Anglia jelezte: egy ilyen lépéssel Budapest elveszti London jóindulatát. A tudós politikus előtt egyetlen út maradt: az öngyilkosság.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem