Eltérő koncepciók Magyarország jövőjéről
Eltérő koncepciók Magyarország jövőjéről
A birodalom és Magyarország jövőjét illető hivatalos koncepciók ugyan eltértek egymástól, de közös volt bennük, hogy Magyarország 1848-as helyzetét egyikük képviselője sem fogadta el kiindulási alapként. A Windisch-Grätz tábornagy képviselte elképzelés lényege az 1847-es állapot visszaállítása volt – természetesen a szükséges változtatásokkal, így a jobbágyfelszabadítás tiszteletben tartásával. E koncepció képviselői a birodalom hagyományos hivatali és katonai arisztokráciájára kívánták bízni a vezető szerepet. A Felix zu Schwarzenberg miniszterelnök (Széchenyi szavaival, a "halovány vámpír") képviselte elképzelés lényege a birodalom központosított és abszolutisztikus modernizációja volt. 1849. áprilisi vereségei után Windisch-Grätz koncepciója süllyesztőbe került; maradt Schwarzenbergé, s ezt fogadta el a befolyása alatt álló ifjú császár, I. Ferenc József is.
Schwarzenberg célja az volt, hogy Ausztriát egységes, német nyelven igazgatott, katonailag erős nagyhatalommá formálja, olyan nagyhatalommá, amely a Német Szövetség vezető ereje lehet, s így egész Európa sorsára döntő befolyást gyakorolhat. A cél megvalósítása érdekében le kellett számolni a centralizáció és abszolutizmus belső "ellenségeivel", s rá kellett kényszeríteni a külső riválisokat is tiszteletben tartására. Az első célt a megtorlások, az alkotmányos intézmények felszámolása, a hivatali szervezet átalakítása és germanizációja, a cenzúra, az erőszakszervezetek felduzzasztása szolgálta; azonban mindez olyan energiákat és erőforrásokat emésztett fel, hogy a második cél megvalósítására már nem maradt elegendő erő. 1849 és 1867 között a Habsburg Birodalom belső "stabilizációját" egyre inkább külpolitikai kudarcok követik; olyan kudarcok, amelyek ennek a kétes értékű stabilizációnak a fenntartását is lehetetlenné teszik.
Gróf Teleki László, a magyar emigráció kiemelkedő alakja, majd a Határozati Párt vezére
