A tatárjárás
A tatárjárás
A Batu kán levelében emlegetett kunok 1239-ben, IV. Béla engedélyével érkeztek az országba. A közel 40 ezres kun népesség a határon megkeresztelkedett, de nyilvánvalóan csak politikai okból. A király katonai erejét akarta növelni a kun harcosokkal, de terve nem talált osztatlan egyetértésre főurai között. A nomád kunok ugyanis Magyarországon is vándoroltak, kárt téve a földekben, jószágokban. IV. Béla megpróbált segíteni rajtuk, vezetőiket összehívta, s a gyűlésen elhatározták, hogy széttelepítik a kunokat.
Az ország előkelői belenyugodtak a döntésbe, s a kun kérdés elterelte a tatár veszélyről a figyelmet. A korszak krónikása, Rogerius mester szerint ...a magyarok farsangi jókedvükben nem hittek a rossz hírnek. Azt mondták, sokszor járt ilyen hír a tatárokról, de mindig hamisnak bizonyultak: ez is hát a régi mese felújítása". A király és tanácsadói Kijev eleste után nem valószínű, hogy elvetették volna a tatár támadás lehetőségét. IV. Béla személyesen intézkedett a védelemről. Torlaszokat, akadályokat építtetett, a Vereckei-hágó védelmére pedig a nádort, Tomaj nembeli Dénest küldte.
1241 márciusában azonban senki és semmi nem tudott ellenállni az ellenségnek. Állítólag negyvenezer fejszés járt előttük, s minden akadályt elhárítottak a seregek elől. Az országra törő tatárokat a 13. században szervezte egységbe Dzsingisz kán. Közép-Európát három hadoszlopban támadták meg. A déli szárny két ágra szakadva Erdélybe, Kadan vezérlésével, a másik a Vereckei-hágón át, Batu irányítása alatt zúdult az országra.
A magyar védelmi rendszert áttörő tatárok előőrsei Pest alá érve tőrbe csalták az ellenük küldött magyar csapatokat. Visszavonulást színlelve, mocsaras területen lenyilazták Ugrin, kalocsai érsek embereit, majd felégették Vácot. A hatalmas riadalmat kiváltó akciót tovább súlyosbította, hogy a pesti nép uszítására magyar és német fegyveresek megölték Kötöny, kun fejedelmet. Kötöny halála után a megzavarodott kunok végigrabolva az országot, átkeltek a Száván, s Bulgáriába vonultak.
IV. Béla a fősereggel a pesti táborból március közepén indult egy tatár sereget üldözve a határ felé. A katonák azt hitték, hogy a fősereget szorítják vissza, de valójában csak egy előőrsöt üldöztek. A királyi csapatok akadálytalanul jutottak le a Sajó folyóig, és Muhi mezején tábort ütöttek. A tatár parancsnokok arról tudósították Batut, hogy a magyarok száma nagyobb, mint az övék. (A Magyarországra törő fősereg 50-100 ezer katonát számlálhatott.) A kán csak akkor nyugodott meg, amikor egy közeli dombról megszemlélte a magyar tábort. Véleménye szerint az ellenség "...nyáj módjára, szűk akolba zárta magát." Batu jól mérte fel a magyar seregek hibáját. A nagy létszámnak szűknek bizonyult a tábor, s mivel lebecsülték az ellenség erejét, elbizakodottan várták az ütközetet. 1241. április 10-ről 11-re virradó éjjel a Sajón átkelő tatárokat Kálmán herceg és Ugrin, kalocsai érsek csapatai visszaszorították, majd visszatértek a táborba. Az éjszakai pihenésre tért magyar tábor arra ébredt, hogy a Sajón több helyen átkelt tatárok bekerítették őket. Egyedül Kálmán és Ugrin csapatai voltak harckészültségben, de hamarosan visszaszorították őket. A menekülő magyaroknak nem kegyelmeztek. A tatárok elsősorban IV. Bélát keresték, de a királynak sikerült kitörni a halálos gyűrűből. Nyitrára, majd Pozsonyba vonult, de II. (Harcias) Frigyes osztrák herceg (1210 k.-1246) hívására elhagyta Magyarországot. Hainburgba ment, ahol arra kényszerítették a magyar királyt, hogy fizesse ki apja egy régi tartozását. A több ezer márkára rúgó összeget természetesen IV. Béla nem tudta előteremteni, ezért három nyugat-magyarországi megyét kellett elzálogosítania meghívójának. A király a délvidéken talált menedéket: Zágráb után Spalatóba, majd a tatárok közeledésének hírére egy szigetre, Traura költözött. Kadán lovasai elől családját csónakra téve, a tatárok szeme láttára evezett a partok előtt. Mivel üldözői nem tudtak átkelni, az Adriai-tenger partján felhagytak a kereséssel.
A muhi csata után a tatárok elfoglalták a Dunától északra eső területeket. Felosztották az országot, s minden vezérnek kijelölték a részét. Állítólag a muhi táborban megtalálták a királyi nagypecsétet is, s ennek segítségével hamis okleveleket írattak. Ezekben arra szólították fel az országlakosokat, hogy térjenek vissza otthonaikba. A hazatérők betakarították a termést, amit aztán a hódítók elvettek tőlük.
A tatárok 1242 februárjában átkeltek a befagyott Duna jegén. Kadan katonái Buda felégetése után Esztergom alá indultak, de csak a várost sikerült elfoglalniuk, a várat már nem. Székesfehérvárnál is kudarcot vallottak.
A tatárok amilyen gyorsan megszállták az országot, olyan gyorsan vonultak ki. A nagy sietségnek nem katonai, hanem politikai oka volt. 1241-ben meghalt Ögödej, s a tatár vezérek jelen akartak lenni az új nagykán megválasztásánál. A tatárok nem tértek vissza az országba. Egyrészt mert birodalmuk felbomlott, másrészt mert Batu kán és követői Iránban harcoltak. 1285-ben újból az országra törtek, igaz sokkal kisebb erővel, mint 1241-1242-ben.
Csapataik ismét Vereckénél léptek az országba, feldúlták Északkelet-Magyarországot és az Alföldet, de a magyar seregek Abaúj megyében, majd Erdélyben legyőzték őket.
A muhi csata 1241. április 11.
