Hunyadi János

Teljes szövegű keresés

Hunyadi János
A magyar történelem bővelkedik kiemelkedő személyiségekben, de a legfényesebb karrier Hunyadi János személyéhez fűződik. Pályája jól mutatja, hogy a korszakban a katonai talentum áttörhette a születési korlátokat. Családját először Zsigmond magyar király 1409. október 18-án kiadott oklevelében említik. Ekkor az uralkodó Serbe fia Vajknak, Hunyadi János apjának, hűséges szolgálatai fejében Hunyadvár birtokát adományozta. Mindeddig sajnos ez az első ismert adat a família őseiről, akikről már a korszak jelentős krónikása, Thuróczy János is úgy tudta, hogy nem magyar származásúak. Zsigmond segítségével Havasalföldről érkeztek az országba, feltehetőleg 1395 körül. Hunyadi János születéséről hallgatnak a források, de valószínűleg más nemesi ifjakhoz hasonlóan a családi birtokon nevelkedett, ahol elsajátította a fegyverforgatás alapjait. Apjához hasonlóan hamarosan királyi szolgálatba került, 1430 után már Itáliában találjuk az uralkodó kíséretében. Hunyadi János életét döntően befolyásolta a külországi tartózkodás. Milánóban részt vett Zsigmond koronázásán, de nem követte az újdonsült itáliai királyt Rómába, hanem a lombard városban maradt. A városállam vezető családjának, a Viscontiaknak a zsoldjába állt, s két év alatt nemcsak elsajátította a zsoldosvezér típusú hadvezetést, hanem jelentős vagyonra is szert tett. Talán az Itáliában összegyűjtött zsoldból adott többször is kölcsönt az örökös pénzzavarral küszködő Zsigmond királynak, aki zálogként birtokokat adományozott Hunyadinak. Mivel a király, a szokásához híven, nem tudta a pénzt visszaadni, Hunyadi János olyan földekhez jutott, amelyek a török határ közelében feküdtek, s hogy elkerülje birtokainak rendszeres feldúlását, egyre fontosabbá vált számára a török elleni védelem megszervezése.
Hunyadi János karrierjét nemcsak a birtokadományoknak köszönhette. 1435 óta számos alkalommal kitüntette magát a török elleni harcokban. Előbb testvérével, az ifjabb Jánossal együtt viselték a szörényi báni tisztséget, majd 1441-ben olyan méltóságot kapott, amelyben már nemcsak saját katonáira, hanem mint erdélyi vajda, tartománya hadseregére is számíthatott. Még ebben az évben győzelmet aratott Iszhak bég Szerbiát dúló csapatai felett, 1442-ben pedig a Dél-Erdélyt megtámadó török seregeket űzte ki az országból.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem