A demokratikus választások
A demokratikus választások
Mire kiírták az 1945 utáni első szabad választásokat, már folytak a tárgyalások a "hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok" kivonásáról, és ez már egybeesett a Varsói Szerződés végső agóniájával.
Az MDF és a népszavazás eredményeként népszerűvé vált SZDSZ vetélkedésének jegyében eltelt, meglehetősen zajos és botrányokat sem nélkülöző választási kampány után 1990. március 25-én került sor a választásra, amelyet április 8-án egy második forduló követett. Igazolva a várakozásokat, a Magyar Demokrata Fórum került ki győztesen, miután a leadott érvényes szavazatok 27,7%-át mondhatta magáénak. Koalíciós partnere a Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt lett.
Az ellenzék legerősebb pártja a Szabad Demokraták Szövetsége lett, amely a szavazatok 21,3%-át kapta, ám a parlamenti mandátumok számában mintegy hetvennel elmaradt fő riválisa mögött.
A függetlenné vált Magyarország miniszterelnöke Antall József lett. A legnagyobb kormánypárt és a legerősebb ellenzéki párt között létrejött kompromisszumos megállapodás lehetővé tette, hogy az utóbbihoz tartozó Göncz Árpád legyen a köztársasági elnök. Ennek fejében a kormányozhatóság érdekében 20-ra csökkentették a 2/3-os többséget igénylő törvények számát.
A kompromisszum értelmében a Magyar Országgyűlés elnöke Szabad György lett.
Az MSZMP még a parlamentbe sem került be: az ellenzéket az SZDSZ mellett az MSZP és a Fidesz, valamint néhány független képviselő alkotta. Az új parlamentet a Ház legidősebb képviselője, a Recsket is megjárt Kéri Kálmán nyitotta meg, és mellette – mintegy jelképesen – a Fidesz huszonéves képviselője ült.
Magyarország elindulhatott a demokrácia e sorok megjelenéséig már megtapasztalt rögös útján.
Nagy Imre és mártírtársai temetése a Hősök terén
A Köztársaság kikiáltása
