A politika pluralizálódása

Teljes szövegű keresés

A politika pluralizálódása
1987-ben népi írók és értelmiségiek megalakították a Magyar Demokrata Fórumot, amely az első olyan szervezet lett, amely nyilvánosan bírálta és kérdőjelezte meg a hivatalos politikát. A kritika ekkor még nem annyira a fennálló politikai rendszer ellen irányult, hanem inkább a konkrét politikára vonatkozott (az erdélyi magyarság helyzete, kultúrpolitika, sajtóirányítás).
1988 tavaszán az ún. Demokratikus Ellenzék, amely már az évtizedek elejétől nyíltan szembekerült a hatalommal, megalakította a Szabad Kezdeményezések Hálózatát, amely az urbánus értelmiséget tömörítette. 1988 októberében Szabad Demokraták Szövetsége néven párttá szerveződtek, és már nyíltan hirdették: "független, demokratikus, jóléti államot" akarnak.
Még abban az évben független szakszervezetek alakultak, megalakult a Vállalkozók Országos Szövetsége, tehát a hatalomtól független társadalmi szervezetek jöttek létre.
A hatalom, akárcsak 1956-ban, nem tudott mit kezdeni az eseményekkel. Berecz János, az MSZMP egyik legbefolyásosabb politikusa pártja nevében még ekkor is vállalta "a felelősséget nem csak a múltért, nem csak a jelenért, hanem a jövőért is", ám azt már nem tudta megmondani, hogy miként vállalja a felelősséget a jövőért.
1987-ben a kormány konszolidációs programot hirdetett meg: a támogatások leépítését, az exportkényszert, a fogyasztás visszafogását. Ezt a célt szolgálta a reformdiktatúra. A nadrágszíj meghúzásának politikáját nem vitték keresztül következetesen: a kormány eszelősen ragaszkodott a milliárdos nagyberuházásokhoz: a nagymarosi vízlépcsőhöz, Tengizhez, valamint a veszteséges vállalatok támogatásához.
A reformot a kisemberekkel fizettették meg: áruforgalmi és személyi jövedelemadóval.
Így hát hiába vezettek be olyan akciókat, mint pl. a világútlevél, amelyek a "kisemberek" megnyerését célozták, az emberek egyre többször, egyre több indokkal mentek ki az utcára, hogy politikai véleményüknek hangot adjanak. Jellemző a Grósz-kormányzat kapkodására, hogy az ósdi devizarendelkezéseken mit sem változtattak, miközben a vámszabályokat lazították: novemberben százezrek özönlöttek át a nyugati határon Gorenje hűtőgépért és más földi javakért. Az emberek a "lábukkal szavaztak" a rendszer ellen, és magukkal vitték a kormány által hőn áhított keményvaluta óriási mennyiségét.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages