Út a demokráciához

Teljes szövegű keresés

Út a demokráciához
Németh Miklós eleinte a régi reflexekkel reagált: kormánya hamis adatok alapján készített költségvetést, nem vállalta a vállalati csődök népszerűtlen gondjait, nem írta alá a megegyezést a Nemzetközi Valutaalappal. Abban az illúzióban ringatta magát, hogy hosszabb távra rendezheti be hatalmát, és 3 éves tervet tett az asztalra. De félreértette a helyzetet: azt hitte, hogy az ellenzék nélkül kormányozhat és a Nemzetközi Valutaalap nélkül kaphat hiteleket.
Történelmi érdeme, hogy felismerte hibáját. Eltávolodott Grósztól, leállította a nagymarosi vízi erőmű építését és átalakította a kormányt, megszabadult a Grószhoz hű régi gondolkodású kormánytagoktól és függetlenítette magát az MSZMP-től.
Változás történt a parlamentben is: a törvényhozásban megjelent a politikai tagoltság, és felvállalta az átalakuláshoz szükséges törvények megalkotását.
1989 nyarán már visszafordíthatatlan változások történtek: az Ellenzéki Kerekasztal és az MSZMP képviselői hivatalos tárgyalásokat kezdtek a politikai átalakításról, a többpártrendszerű demokrácia bevezetéséről.
Új, önálló útra lépett az ország külpolitikája is: az eddigi, a nemzeti szempontokat figyelmen kívül hagyó, a Szovjetunió érdekeit szem előtt tartó külpolitika újra nemzetivé vált. Felvettük a diplomáciai kapcsolatokat a korábban ellenségként kezelt Dél-Koreával, majd Izraellel, augusztus 1-től felszámoltuk a nyugati határzárat. Ez a nemzetközi sajtó által is szenzációként tálalt látványos eseménnyel kezdődött: a nagy nyilvánosság előtt hozzáláttak a magyar-osztrák határon húzódó, a hidegháborút fizikailag is megtestesítő drótakadály feldarabolásához.
Egy hónappal később szovjet jóváhagyással lehetővé tette a kormány a Magyarország területén lévő NDK-állampolgárok távozását olyan országokba, amelyek hajlandók voltak őket befogadni. Több tízezer keletnémet előtt szabaddá vált az út az NSZK-ba, és ezzel lehetetlenné vált az NDK további fenntartása. Így Magyarország döntése nemcsak saját szuverenitása visszanyerésének vált mérföldkövévé, hanem jelentős mértékben hozzájárult a "szocialista" tömb felbomlásához is.
A parlament őszi ülésszaka megkezdte az alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalását, az SZDSZ által kezdeményezett népszavazás pedig megakadályozta, hogy a népszerű Pozsgay Imre által az MSZMP a hatalom részese maradhasson.
Az időszakos országgyűlési választásokon az ellenzéki jelöltektől sorozatosan vereséget szenvedő MSZMP októberben, a köztársaság 23-i kikiáltását követően néhány nappal megszűnt létezni: a helyén megalakuló Magyar Szocialista Párt a reformkommunista erőket tömörítette. A Grósz Károly nevével fémjelzett politikai erők kezéből végképp kicsúszott a hatalom.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem