Külpolitikai esélyek és remények
Külpolitikai esélyek és remények
A továbbfejlesztéshez és a korrigáláshoz azonban időre és nyugalomra lett volna szükség, s a korabeli magyar politikai élet legkitűnőbb kapacitásait egyesítő Batthyány-kormánynak nemigen jutott ki e kettőből. A kormány sikere azon múlt, hogy Béccsel szemben és az országon belül stabilizálni tudja-e helyzetét. Bécsben ugyanis nemcsak a császári udvar, a birodalmat eddig irányító hivatali és katonai arisztokrácia nem mondott le arról, hogy visszaállítsa Magyarország 1848 előtti alárendelt viszonyát, hanem ez volt a célja az egymást meglehetős gyakorisággal váltó osztrák polgári kormányoknak is. A külpolitikai körülmények azonban nem nagyon kedveztek e törekvésnek. Észak-Itáliában a cs. kir. hadsereg háborúban állott az ottani felkelőkkel és az őket támogató szárd-piemonti királyság reguláris csapataival. Az 1848 tavaszán kibontakozó német egységmozgalom következtében az a lehetőség is felvetődött, hogy a Habsburg Birodalom német lakosságú tartományai beolvadnak a létrejövő egységes német államba. Ebben az esetben a birodalom központja átkerülhet Budára, a magyar fővárosba, s kezdetét veheti a birodalom Magyarország-központú átszervezése. A Batthyány-kormány tagjai is felismerték ezt a lehetőséget. Ezért hívták 1848 májusában Budára az uralkodóházat (sajnos, sikertelenül), s ezért támogatták olyan lelkesen a német egységmozgalmat.
A kormány külpolitikai számításai azonban nem váltak be. Az Ausztria fennállását európai szükségszerűségnek tekintő Anglia kormánya ugyanúgy nem volt hajlandó hivatalosan érintkezésbe lépni a magyar kormánnyal, mint a forradalmi Franciaországé. A túlzottan sokféle érdeket demokratikusan egyeztetni próbáló frankfurti német parlament munkája nem hozta meg az egységes Németországot. Az olasz felkelők és a piemonti-szárd csapatok 1848 július végén vereséget szenvedtek Észak-Itáliában.
