A hatalmi struktúra
A hatalmi struktúra
Az új politikai rendszert az 1949-ben elfogadott szovjet mintájú alkotmány kodifikálta. Az ország tényleges vezetése a kommunista párt vezetőiből álló "négyes" kezébe került. Ennek Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József voltak a tagjai. A formális hatalmi felépítmény csúcsán a párt Titkárságát és a Politikai Bizottságot találjuk, ez alatt pedig a Központi Vezetőséget, amely egyben törvényhozói szervvé is vált. Ez egyben azt jelenti, hogy eltörölték a hatalmak – végrehajtói, törvényhozói, bírói – különválasztását. A parlament, amely tagjainak mintegy 70%-a párttag volt, a politikai rendszer díszletévé vált. Létezett ugyan, de minden valódi funkcióját elvesztette. Törvényt nem hozhatott, csak egyes nagy belpolitikai horderejű törvényjavaslatot szankcionált, mint pl. az alkotmány a költségvetés és az ötéves terv. Rákosiék semmilyen felelősséggel nem tartoztak a világ legszebbnek tartott parlamenti épületébe időről időre összehívott, az 1949-es választási komédián odajuttatott képviselőknek.
Az állam – a végrehajtó hatalom – összeolvadt a párttal. A kormány tagjai hatalmukat nem miniszteri pozíciójukból nyerték, hanem pártfunkciójukból. A miniszterelnöki beosztás elvesztette jelentőségét.
Az ország első embere Rákosi Mátyás, az MDP főtitkára volt. Valóságos személyi kultusz alakult ki a körül a politikus körül, aki Sztálin legjobb tanítványának nevezte magát. A fizikai megjelenésében jelentéktelen ember szinte élet-halál ura volt. A "nép bölcs vezére" rendelkezett a diktatórikus hatalom fenntartását a terror intézményesítésével biztosító, ÁVH elnevezésű titkosrendőrség fölött, amely szinte állam volt az államban.
A pártokat elsorvasztották, felszámolták a helyi önkormányzatokat és 1950-ben kiépítették a tanácsrendszert. Ezek, szemben a szó eredeti értelmével, a központi kormány meghosszabbított karjai voltak csupán.
Az emberek elvesztették érdekképviseletük minden formáját. A személyi szabadságnak semmilyen alkotmányos garanciája nem maradt, az egyén teljes mértékben a központi hatalom kiszolgáltatottja lett. Bírói végzés nélkül lehetett valakit letartóztatni és szabadságától megfosztani.
A sajtó elvesztette függetlenségét, egyetlen feladata a kormány sikerpropagandájának közvetítése, a "belső" és "külső" ellenséggel szembeni félelem és gyanakvás fenntartása volt.
Magyarországon is valóra vált George Orwell szörnyű víziója: a sajtó, a rádió folyamatosan szabotőrök leleplezéséről tudósított és az életszínvonal megállíthatatlan emelkedéséről beszélt, miközben az életkörülmények a fogyasztási cikkek hiánya miatt elviselhetetlenekké váltak.
