A reformáció
A reformáció
Az új tanok ellen, amelyek Magyarországon legkorábban II. Lajos (1516-1526) "eretnek", azaz Luther-barát környezetében jelentkeztek, a magyar nemesség már 1523-ban fellépett. Az országgyűlés fej- és jószágvesztéssel, 1525-ben pedig már máglyahalállal fenyegette híveit és terjesztőit. Nem volt ilyen ellenséges a nagyurak álláspontja, jóllehet közülük többen anyagilag is érdekeltté váltak az új irányzat támogatásában, miután a mohácsi csatát követő zavaros időkben rátették kezüket a gazdátlanul maradt egyházi jószágokra. Elősegítette a reformáció terjedését az is, hogy a protestánsok – Erdély kivételével – lemondtak az egyházi tizedről, s annak csupán negyed vagy nyolcad részére tartottak igényt.
Bár időről időre megestek kisebb-nagyobb atrocitások, az új hit gyorsan és békésen terjedt. Ezt nagyban megkönnyítette, hogy első reformátoraink közül többen (Dévai Bíró Mátyás, Kálmáncsehi Sánta Márton, Sztárai Mihály, Szegedi Kis István) maguk is papok vagy szerzetesek voltak, s céljuk nem az egyházszakadás, csupán az egyház megújítása volt.
A 16. század utolsó évtizedeiben Magyarország lakosságának már 80-90 százaléka protestáns volt: több mint fele református, jó egynegyede evangélikus, a maradék unitárius, katolikus és ortodox.
Jelentős szerepe volt a reformációnak az anyanyelvi kultúra elterjesztésében. A prédikációk és a hitvitázó irodalom nyelve a magyar volt, mert "akár a kűfalnak szóljanak deákul, akár a parasztnak" – vélték prédikátoraink. Károli Gáspár és Sylvester János bibliafordításai nagyban elősegítették a magyar irodalmi nyelv kialakulását. A prédikátorok között szép számmal akadtak olyanok is, akik zsoltárokkal, drámákkal vagy széphistóriákkal gazdagították irodalmunkat (Sztárai Mihály, Szkhárosi Horvát András, Heltai Gáspár, Bornemisza Péter).
E művek közül egyre több jelenhetett meg a hazai nyomdákban is, hisz főúri udvarainkban, városainkban majd két tucat könyvsajtó működött. A protestáns fejedelmek és főurak által emelt "skólák" (Gyulafehérvár, Sárospatak, Debrecen, Pápa, Sopron, Eperjes) pedig a hazai oktatás és művelődés centrumaivá fejlődtek.
Magyarország térképe, 1626 (Festett rézmetszet, készítette: John Speed angol térképész)
