Harcok az országért
Harcok az országért
A királyi címért harcba szálló András seregével lassan Buda felé közeledett, amikor a fogadására induló (Szent) Gellért csanádi püspököt és társait a pesti révnél Vata csapatai elfogták és kivégezték. A szentéletű püspököt taligán a kelenföldi hegyről (ma Gellérthegy) taszították a mélybe. Az ország számos pontján fordultak az egyházi emberek ellen, de a kereszténység felszámolására nem került sor. Az előkelők ugyanis a pogánylázadást csak arra használták fel, hogy az Árpádokat visszahozzák az országba. András megkoronázásával az Árpád-ház "pogány" ága örökölte a magyar trónt.
Péter a nyugati határszélről még egyszer megpróbálta ingatag trónját megmenteni, de András foglyul ejtette. A megvakított király rövidesen életét veszti.
I. András királynak (1046-1060) nehéz örökséggel kellett szembenéznie. A császár szerette volna hűbéri fennhatóságát érvényesíteni, s mivel erre András nem volt hajlandó, fegyverrel próbálta akaratát kikényszeríteni. 1051-ben jelentős sereget és hajóhadat szervezett, s a magyarok által pusztává tett vidéken egészen Székesfehérvárig nyomult. Mivel a felperzselt területen nem találtak élelmet, a császár parancsot adott a hazatérésre. A német katonákat a Vértes hegységben a magyarok szétverték, dunai hajóhadukat pedig Miklós püspök által hamisított császári paranccsal visszafordulásra kényszerítették. A sikertelen hadjárat ellenére a császár továbbra sem mondott le Magyarországról. A következő esztendőben III. Henrik német-római császár szárazon és vízen megtámadta Pozsony városát. A krónikák szerint a magyarok újabb győzelmüket egy Zotmund nevű búvárnak köszönhették, akit "az éjszaka csendjében a császár hajóihoz küldtek, s ő a víz alatt odaérkezvén, mind megfúrta a hajókat, és a hajók hirtelen megteltek vízzel".
Az országot sikeresen megvédő I. András királynak a belpolitikai életben súlyos problémával kellett szembenéznie. A trónöröklés kérdésében belső viszály támadt a király és testvére, a Lengyelországból visszatért Béla herceg között. Az idősebb jogán a hercegnek járt volna a hatalom, de I. András trónját fiának, Salamonnak szánta. Béla, mint herceg, testvére jóvoltából, ekkor már az ország harmadát birtokolta, s érthető módon nem nézte jó szemmel Salamon öröklését. A krónikák szerint a két testvér Tiszavárkonyban találkozott. Itt I. András Bélát választás elé állította: "ha a királyságot akarod, vedd a koronát, ha a hercegséget, vedd a kardot; egyiket engedd át a fiamnak; de a korona igazság szerint téged illet." A herceg, mivel az egyik udvari ember már a választás előtt így szólt hozzá: "Ha élni akarsz, válaszd a kardot", nem sokáig habozott, látszólag elfogadta Salamon uralmát, de a polgárháborút már ekkor nem lehetett elkerülni.
Béla Lengyelországba menekült, s visszatérve seregeivel legyőzte bátyját. András, aki kisfiát Németországba menekítette, súlyosan megsebesült, majd hamarosan meghalt. Az általa alapított tihanyi bencés apátságban helyezték örök nyugalomra. Az 1055-ös alapítólevélben találjuk az eddig ismert legrégebbi összefüggő magyar nyelvű szöveget: "Feheruvaru rea meneh hodu utu rea." (A Fehérvárra menő hadútra.)
I. Bélának (1060-1063), hasonlóan testvéréhez, uralkodása kezdetén a pogány vallás követőit kellett levernie. 1061-ben Vata fia, János vezetésével tört ki lázadás, de a királyi seregek megfutamították a lázadókat. A régen várt belső béke azonban továbbra is váratott magára. IV. Henrik német király (1050-1106) gyámjai ugyanis elhatározták, hogy Salamont visszasegítik Magyarország trónjára. I. Béla király, akire a dömösi udvarházban rászakadt a trón, sebesülten a betörő német csapatok ellen vonult, de útközben meghalt. Az általa alapított szekszárdi bencés monostorban temették el. Fiai, Géza, László és Lampert, Lengyelországba menekültek.
Salamon király (1063-1074) hamarosan kibékült unokatestvéreivel, sőt Gézának átengedte a hercegi tartományt is. 1071-ben még közösen foglalták el Nándorfehérvár várát, de a zsákmány felosztásakor viszály tört ki, s kezdetét vette az újabb polgárháború. Gézát és testvéreit cseh, míg Salamont német csapatok támogatták. A háborúskodást 1074-ben a mogyoródi csata zárta le, a Pest melletti ütközetben a hercegek győzedelmeskedtek. Salamon a nyugati határszélre menekült. (Csak 1080-ban hódolt meg I. [Szent] László királynak. A hagyomány szerint az isztriai Polában halt meg, ahol egy bencés kolostorban élt.)
I. Géza király (1074-1077) uralma furcsa helyzeten alapult, hiszen Salamon továbbra is törvényes királynak számított. VII. Gergely pápa (1021 k.1085) az elűzött uralkodót támogatta, csak abban nem értett egyet Salamonnal, hogy IV. Henrik német királynak ajánlotta fel hűbérül Magyarországot, pedig ez a jog, a pápa véleménye szerint, Rómát illeti. A Szentszékkel csak akkor rendeződött a viszony, amikor a pápa harcba keveredett IV. Henrik császárral, aki végül az itáliai Canossában kénytelen volt engedni a pápának a főpapi kinevezések kérdésében.
A fiatalon meghalt Gézát nem kiskorú fiai Kálmán vagy Álmos követte a trónon, hanem öccse, I. (Szent) László (1077-1095).
Szent László harca a kun vitézzel Falfestmény a kakaslomnici templomban
Szent László ereklyetartó mellszobra Győr
