Magyarország Trianon után

Teljes szövegű keresés

Magyarország Trianon után
1918 egyik legnagyobb vesztese Magyarország volt. A Szent Korona területeinek és lakosságának közel kétharmada elveszett. A Monarchia működőképes gazdasági, politikai egységet képezett. Az addig belpolitikai kérdést jelentő és jól kezelhető nemzetiségi kérdés nehéz, a nemzetközi kapcsolatokat terhelő problémává vált. Egyik utódállam sem volt hajlandó biztosítani a nemzetközi szerződések által előírt kisebbségi jogokat.
A Monarchia biztosította a tőke és munkaerő szabad áramlását egy viszonylag nagy területen. Egységes bank- és pénzrendszere, a nagy belső piac, a termelés szervesen kialakult profilírozása biztosította a gazdaság harmonikus működését.
Trianon szétszabdalta a hagyományos gazdasági-kereskedelmi kapcsolatokat. Az új, megcsonkított Magyarország olyan ipart és mezőgazdaságot örökölt, amely a Monarchia igényeire fejlődött ki. Például malomiparának kapacitása évi 65 millió mázsa gabonára épült. Az új ország 20-28 millió mázsánál nem biztosított többet.
Nagyrészt elvesztek az exportpiacok: Csehszlovákia gabonaszükségletének a felét a tengerentúlról szerezte be. Jugoszláviával nagyjából annyi kereskedelmet bonyolítottak le, mint az Egyesült Államokkal.
Ausztria-Magyarország fontos, de nem meghatározó szerepet játszott a nemzetközi politikában. Magyarország sorsát viszont legalább olyan mértékben formálták a nemzetközi politika eseményei, mint saját politikusainak akarata.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem